Mikulec: A szlovák-ukrán határon nyugodt a helyzet

Roman Mikulec

A szlovák-ukrán határon nyugodt a helyzet. Nem nőtt a Szlovákiába utazók száma, nem fokozódott a migrációs nyomás sem. Erről Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter osztott meg egy bejegyzést a közösségi hálón kedden. Hozzátette: a belügyi tárca nyomon követi a határhelyzet alakulását, az Országos Rendőr-főkapitányság határ- és idegenrendészeti hivatala pedig folyamatosan kommunikál az ukrán féllel, az európai uniós partnerekkel, valamint a többi szlovák biztonsági egységgel.

Mikulec elmondása szerint az ország keleti határára nehezedő fokozott nyomás esetén készek megerősíteni az ellenőrzést a határátkelőhelyeken és az úgynevezett zöld határon. Hozzátette: szükség esetén a hadsereg is bevethető, és felkészültek arra is, hogy szlovák állampolgárokat evakuáljanak Ukrajnából.

A menedékkérőket a miniszter tájékoztatása szerint a homonnai (Humenné) internálótáborban, valamint a nagyszarvai (Rohovce) és apátújfalui (Opatovská Nová Ves) bentlakásos táborokban helyeznék el. Emellett szükség esetén az egyes minisztériumok szabad szálláskapacitásait is igénybe vehetik.

Mikulec szerint Oroszország azáltal, hogy elismerte a szeparatista köztársaságok, az ún. Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét, elfogadhatatlan módon megsértette Ukrajna szuverenitását és területi integritását. "Ez a lépés csak fokozza a feszültséget, erőszakot szít és meghiúsítja a helyzet diplomáciai megoldására irányuló erőfeszítéseket" - jegyezte meg, leszögezve: fegyveres agresszió esetén Szlovákia kész segítséget nyújtani a keleti szomszédjának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn (február 21.) bejelentette: Moszkva úgy döntött, hogy azonnal elismeri a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot független államoknak. Franciaország, Németország és az Egyesült Államok vezetői Putyin döntését úgy értékelték, mint a minszki békemegállapodások egyértelmű megsértését, és válaszlépéseket helyzetek kilátásba. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kreml lépésére úgy tekint, mint Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának megsértésére. Ugyanígy vélekedik António Guterres, ez Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) főtitkára is. Moszkva döntését Szlovákia is elítéli, más országokkal együtt szolidaritását fejezte ki Ukrajnával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?