Mikuláš Dzurinda szerint drámai a helyzet az igazságszolgáltatásban

Pozsony |

<p>Drámaian rossznak tartja a bíróságokon kialakult helyzetet az SDKÚ-DS elnöke.</p>

Mikuláš Dzurinda bírálta Štefan Harabin volt igazságügyi minisztert, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökét, akiről „bebizonyosodott, hogy hazudott, mikor Daniel Lipšicre támadt“ (Harabin néhány hónapja az egyik parlamenti ülésen Lipšicet vulgáris szavak kíséretében azzal fenyegette meg, hogy börtönbe kerül – a szerk. megj.) Dzurinda arra is rámutatott, hogy megbüntetették azt a bírónőt, aki a volt minisztert bírálta.

„Nem csodálkozhatunk tehát, hogy drámaian rossz helyzet” –mondta ez ellenzéki politikus. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke kijelentette, a bírók „levélkéket” kapnak, amelyeken utasítják őket, hogyan döntsenek egyes ügyekben, s az állampolgároknak ebben a tudatban kell belépniük a tárgyalóterembe. Vladimír Mečiar ezt cáfolta. A HZDS elnöke leszögezte, Viera Petríková három hónapja áll az igazságügyi minisztérium élén, semmit nem ronthatott el. A HZDS elnöke nem zárta ki, hogy léteznek hibák az igazságszolgáltatásban: mégpedig a hosszú ideig húzódó perek. Mint mondta, keresik a megoldást, hogy ezek öt évre rövidüljenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?