Mikuláš Dzurinda Boldoghy Olivér ügyéről

Pozsony |

<p>Mikuláš Dzurinda külügyminiszter szerint államközi szerződéssel lehetne rendezni a kettős állampolgárság kérdését. A szlovák diplomácia vezetője szerint féreértésen alapul az, hogy az Alkotmány 5. cikkelye alapján senkit nem lehet megfosztani állampolgárságától. Dzurindát Boldoghy Olivér ügyéről is megkérdeztük.</p>

Ismét meglódulhatnak a kettős állampolgárság kérdését rendezni hivatott szlovák–magyar egyeztetések. Ön milyen megoldást tartana ideálisnak?

Az ideális állapot az lenne, ha már sikerült volna megalkotnunk egy közös szlovák– magyar államközi szerződést, amely a két ország törvényei felett áll. A következő vegyes bizottsági ülésen arról kellene beszélnünk, hogy a két fél mit ért valódi kötődés (genuine link) alatt. Ekkor mindkét fél álláspontja elmozdulhat a holtpontról, elkezdődhet a közeledés. Ennek eredményeként meghatározhatjuk azokat a kereteket, amelyek között mindkét fél számára elfogadható lesz, hogy az egyik ország állampolgárságot ad a másik ország állampolgárainak és fordítva. Ha ez megvalósulna, egyik félnek sem kellene, úgymond betennie a rükvercet, és utólag módosítania saját állampolgársági törvényét.

Mit vár a december 14-ei vegyes bizottsági üléstől?

Elsősorban a jó szándék az, amit elvárok, és konstruktív hozzáállást mindkét oldalról. Szlovákia küldöttsége jól felkészülten érkezik majd az egyeztetésre.

A februárban átnyújtott szlovák ajánlatra a magyar fél csak annyit felelt, hogy nem tekintik megfelelő tárgyalási alapnak. Most nekik kellene előállniuk egy másik ajánlattal?

Nem szívesen nyilatkozom erről konkrétan, nem szeretném ugyanis szűkíteni a játékteret. Az lenne szerencsés, ha ezen az első találkozáson egy módszert tudnánk találni, hogy megegyezhessünk abban, mit tekintünk valós kapocsnak egy ország és egy személy között. Hogy mi a valós és mi a nem valós kapcsolat. Ha ebben az egyben megegyezünk, a szerződés további kereteiről már vitatkozhatunk, akár órákon át is.

A magyar választójogi törvény első változata elkészült. Szerencsésnek tartja, hogy a szlovák választási kampány és a magyar választójog témája egyszerre lesz jelen a két ország viszonyában?

Ez engem egy cseppet sem zavar.

Boldoghy Olivér és többen azzal érvelnek, hogy a szlovák alkotmány ötödik cikkelye alapján továbbra is ragaszkodnak szlovák állampolgárságukhoz.

Az alkotmányjogászok és az emberjogi szakértők szerint ez az érv félreértésen alapul. Nem vagyok jogász, nekem ezt úgy magyarázták meg. Ugyan más megoldást javasoltam, mint annak idején Robert Fico kormánya, tudatában voltam, hogy az ő javaslatuk is legitim javaslat.

Orbán Viktor a Máért-on a napokban kijelentette, hogy erősíteni kell az együttműködést a szomszédos államok együttműködésre hajlandó erőivel. Közben az egyik szlovákiai kormánytényezőt, a Hidat továbbra is mellőzi.

Erre a felvetésre pedig csak azt tudom válaszolni, hogy én pedig továbbra is örvendek a Híddal és Bugár Bélával való jó kapcsolatunknak és az eredményes együttműködésnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?