Miklós Rusko ötleteiről

Pozsony. Miklós László szerint elfogadhatatlan a gazdasági minisztérium elemzése, melyben a környezetvédelem idegenforgalomra kifejtett hatását bírálják.

Pozsony. Miklós László szerint elfogadhatatlan a gazdasági minisztérium elemzése, melyben a környezetvédelem idegenforgalomra kifejtett hatását bírálják. A környezetvédelmi miniszter arcátlanságnak és célirányosnak tartja a gazdasági tárca által indítványozott törvénymódosításokat, hiszen azt hangsúlyozzák, hogy az environmentalisztika gátolja a fejlődést és jószerével ártalmas. Pavol Rusko szerint leginkább a hegyi turisztikában tapasztalhatóak erős túlzások, ennek is az oka, hogy kevés az idelátogató turista.

Miklós László nem ért egyet azzal sem, hogy gyorsan be kellene fejezni a mohi erőmű 3. és 4. blokkját. Mint mondta, a legnagyobb gondot az atomhulladék tárolása jelenti, és ezen a téren a tudomány fejlődése hozhat megoldást. Amerikai kutatók már ígéretes próbálkozásokat tettek a radioaktív szemét további lebontására, illetve újrahasznosítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?