Pozsony. „Ha a madridi terrortámadásért az ETA a felelős, az főleg Spanyolországra tartozik, ha viszont az al-Kaida áll a robbantás mögött, a problémával egész Európának szembe kell néznie” – jelentette ki Vladimír Palko belügyminiszter a Joj televízió tegnap déli vitaműsorában.
Mi is célponttá válhatunk
Pozsony. „Ha a madridi terrortámadásért az ETA a felelős, az főleg Spanyolországra tartozik, ha viszont az al-Kaida áll a robbantás mögött, a problémával egész Európának szembe kell néznie” – jelentette ki Vladimír Palko belügyminiszter a Joj televízió tegnap déli vitaműsorában. Hozzátette: ez utóbbi esetben tudatosítani kell, hogy a nemzetközi terrorizmusnak Európa is célpontja, délen és keleten már támadások is voltak, és fel kell készülni a veszély elhárítására. Palko szerint Szlovákiának van néhány éve a védelem megerősítésére. „Egyelőre az ország nem érdekes, nem annyira fontos, hogy itt érdemes lenne robbantgatni. Ha viszont felzárkózunk a fejlettebb államok mögé, mi is célponttá válhatunk. Addigra azonban jól fel kell készülnünk a terroristák elleni harcra, meg kell erősíteni a titkosszolgálatot és a belügyminisztériumot” – mondta Palko. Robert Kaliňák, a parlament védelmi bizottságának elnöke szerint nincs ok sem pánikra, sem nyugalomra. A Smer képviselője osztja Palko véleményét, mely szerint műszakilag, anyagilag és emberileg egyaránt fel kell készülni a terrorista támadások elhárítására. A büntető törvénykönyv módosító javaslatával kapcsolatban, mely alapján a betörő ellen szükség esetén, önvédelemből fegyvert is lehetne használni, a két politikus egyetértett: nincs ebben semmi rossz, sőt a jelenlegi helyzet tarthatatlan. A hatályos norma értelmében ugyanis ha valaki megsebesíti a betörőt, előfordulhat, hogy ez utóbbi kisebb büntetést kap, mint a lakás tulajdonosa, akit súlyos testi sértés miatt elítélhetnek. Kaliňák pozitívan értékelte a rendőrség eredményeit a korrupcióellenes harcban; főleg annak örül, hogy a rendőrök politikai hovatartozás nélkül bárkit lefülelnek. „A múltkor a HZDS, most az SDKÚ emberét kapták el. Ez erősíti a polgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, és jobban együttműködnek a korrupció leleplezése érdekében” – szögezte le az ellenzéki politikus. Palkónak nem tetszik, hogy a HZDS nem vont le semmilyen konzekvenciát Gabriel Karlin ügyéből. „Az ártatlanság vélelme szép dolog, csakhogy elgondolkodhatnának azon is, hogyan kerülhetett Karlin táskájába a kenőpénz. Ehelyett a rajtakapott képviselő továbbra is bejárhat a parlamentbe, és párbeli főnöke is kiáll mellette” – tette hozzá a miniszter. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.