Mi a szösz: a méret a lényeg?

H. NAGY PÉTER

A liliputiaktól a Godzilláig vagy a kaijukig, a törpéktől az óriásokig terjedő skála középső harmada tehát szempontunkból kevésbé érdekes, ugyanis ezekben a történetekben a kicsi és a nagy az egymás számára látható és közvetlenül érzékelhető tartományban helyezkedik el. Sokkal izgalmasabb, ha a szóban forgó jelenség távlatváltásokkal jár együtt. Nézzünk is gyorsan egy-két példát erre a szemléletre.

Galaxis az Orion övén

A Men in Black – Sötét zsaruk széria első részében fontos szerepet játszik egy „galaxis az Orion övén”. Mint kiderül, Orion egy cica, akinek a nyakörvén lóg egy medál, a galaxis ebben helyezkedik el. A film egy zoomolással zárul, egy olyan folyamatos képsorral, melyet nem könnyű elbeszélni. Ügynökeinktől indul a látószög tágítása, a New York-i utca, a város, Amerika, a Föld után a teljes Naprendszer következik, majd a Tejutat látjuk. Aztán galaxisunk csupán egy pötty lesz a Virgo galaxishalmazt alkotó több száz között, majd a Virgo is szerény méretűvé zsugorodik a galaxishalmazok között. A megfigyelhető univerzum határán aztán egy váratlan dolog történik: golyó alakú világegyetemünket felkapja egy furcsa kéz, és berakja egy zsákba a többi golyó közé. Vagyis univerzumunk is csupán egy miniatűr alakzat a multiverzumban, és ebből a perspektívából nézve olyan, mint a macska nyakörvén logó világ.

Párhuzamként álljon itt egy irodalmi példa Terry Pratchett Korongvilág-ciklusából: „Végigmentek a rakparton – olvasható A mágia fényében –, aztán be a városba, két pötty a kisebbedő látképben, ami, ahogy a látószög kiszélesedik, magában foglal egy csöpp hajót elindulóban a széles, zöld tengeren keresztül, ami csak része a fényes, mindent körülölelő óceánnak egy felhők koronázta Korongon, négy óriási elefánt hátán, amik maguk egy roppant teknőc páncélján ácsorognak. Ami hamarosan csak egy csillanássá válik a csillagok tömegében, végül elenyészik.” Ez a pár mondat ugyanarra épül, mint a Men in Black zoomolása: a horizont tágulása következtében minden elem valamilyen nagyobb struktúra részeként mutatkozik meg. És mindegyiknél van nagyobb. Ahogy a képlet fordítva is működik: a kicsiben a még kisebb foglal helyet, és így tovább.

Átjáró és médium

Az alábbiakban három könnyed példa alapján illusztráljuk a szóban forgó jelenség produktív alkalmazhatóságát: a méretkérdés összefonódását a történetalakítással. Luc Besson családi mozijában, az Arthur- trilógiában (a könyvsorozat négy részes) a villangók világa – mivel a milliméteres mérettartományban helyezkedik el – csak néhány beavatott számára érzékelhető. Egy titokzatos törzs és Arthur nagypapájának feljegyzései az útmutatók a másik világ elhelyezkedéséhez, melybe egy optikai médium segítségével lehet bejutni. Bár a két tartomány oda-vissza átjárhatónak bizonyul, a kisebb úgy képezi a nagyobb részét, hogy beleolvad annak egy szinte láthatatlan szegletébe (a nagymama kertjének talajszintjébe).

Ehhez részben hasonló, de átfogóbb koncepciót valósít meg A zöld urai című animációs film. Eszerint az erdő mélyén létező mikrovilágban örökös küzdelem folyik a természet megújhodása és a rothadás között. Előbbit a levélőrök, utóbbit a bogánok képviselik. A küzdelem sokak számára láthatatlan marad, egy hóbortos kutató azonban a nyomaira bukkan, de a lánya sem hisz neki; az indítja a történetet, hogy Mary Katherine belecsöppen a természet jövőjéért folyó harc kellős közepébe. A látószögváltás A zöld uraiban arra is kiterjed, hogy a két világ egymáshoz képest eltérő tempóban működik, a levélőrökhöz képest az emberek lassúak, esetlenek (ezért könnyű őket megtéveszteni), míg az utóbbiakhoz képest az előbbiek gyorsan pattognak és illékonyak (ezért szinte észrevehetetlenek). Mindez persze nehezíti a két civilizáció kapcsolatfelvételét, a köztük lévő kommunikáció csakis erre alkalmas médiumokon keresztül jöhet létre.

Ez az utóbbi szempont egyebek mellett azért is lényeges, mert sok esetben megfeledkeznek róla az alkotók, s ezzel óhatatlanul azt sugallják, hogy a közvetítőcsatornák kiiktathatók. Vagy arra is akadt példa, amikor a történet éppen abból indul ki, hogy az érintetteknek nem áll a rendelkezésére semmilyen, a kommunikációt megkönnyítő médium. Ebben az esetben marad a kiabálás, a tülkölés, a dobolás stb., ahogy ez a Horton című animációs mesében látható (és hallható). A címszereplő elefánt felfedez egy várost egy porszemben (az onnan érkező hangok alapján), és megpróbálja biztos helyre szállítani a lakóival együtt. Az akció sikeréhez nagyban hozzájárul Kifalva polgármesterének egyetlen fia (96 lánytestvére van), aki a csillagvizsgálóban létrehoz egy multifunkcionális „zenegépet”. Ám mivel ez sem elég, szükség van még egyetlen erős hangra, amely áttöri a légteret. JoJo belekiabál a hangkürtbe, és kiderül, hogy „az a kis plusz juhu, az kellett”, így Horton mellett mások is meghallják a kifalvaiak zenebonáját. A láthatatlan tartományról tehát az összhangzat tudósít.

Penészes makaróni

Végül érdemes hivatkoznunk ebben a kontextusban egy remek magyar alkotásra is. Kertész P. Balázs Különös mendemondák Hallgatag Erikről című elbeszélésfüzérében szerepel egy rendkívül szellemes történet, mely a vertikáliai nép eredetmondáját tartalmazza. A Szabadító Ötök és a Dicső Elődök kultuszára épülő civilizáció az űr mélységeiből származik: „az Ötök vaskos termetének elképesztő erejét megfeszítve, útnak indította a Dicső Elődöket, akik áthaladtak a Sűrű Gázok, majd a Dermesztő Tér övezetein, végül eljutottak erre a földre, ahol értelmes lényhez méltóan felegyenesedett, letelepedett és sokasodott a vertikálok népe.” A monda (pontosabban: mende) szerint a vertikáliaiak szent mondata egy a Dicső Elődök után szálló rejtélyes kiáltás: „Megpenészedett a makaróni!”

Kertész P. iróniája remek: jelzi, hogy a mérettartományokkal való játék kiválóan alkalmas a parodisztikus mozzanatok kiemelésére is. A Különös mendemondák Hallgatag Erikről egyébként a Delfin könyvek között látott napvilágot. Abban az ifjúsági könyvsorozatban, mely e sorok írója számára rendkívüli jelentőséggel bír, ugyanis anno ezen a sorozaton tanult meg olvasni. Másrészt ugyanitt jelent meg a Mézga Aladár különös kalandjai című klasszikus is, melynek főhőse joggal pályázhatna A Magyar Populáris Hős címre (erre majd egy másik szövegben visszatérünk), ugyanakkor Aladár űrhajójának már a neve is (Gulliverkli) megidézi azt a hagyományt, melyről az imént volt szó.