Mesélő morzsák

TAKÁCS ZSUZSA

Ne, ne és még egyszer mondom, ne várj a lepergő homokórára. Én már harmadszorra gépelem be ezt, mert a dolgok megnehezítik a dolgom. Az egész hetemben kettő volt: a cipők és a túró. Két cipő… de az egyik nem is kell… Helyes, aranyos, máskor biztosan örülnék neki, de most… rám erőltették.

A túró… hmm… mint abban a reklámban: give a bit of mhm to me… Az elmúlt hat napban már mindent bevittem a szervezetembe, folyósat, szilárdat, hideget, meleget, jót, undorítót (bocs anyu), de, de éhségi vágyamat csak maga a túró csillapíthatja. Savanyú és darabos, mindent oda tudok mellé képzelni. Egyszerűen üde és friss leszek tőle. Becsukhatom a szemem hozzá, jön a lágy szellő, és én mezítláb fekszem a fűben egy pokrócon, és csak a túrók érhetnek hozzám. Túróvirág, túrókutya, túrószó, túrófény. A túró az életem. A legtermészetesebb dolog, amit e túróvilágban élő túrótársadalom magáénak tudhat. Hallgasd! Hallod? El lehet rontani. Vizes és folyós lesz, nem ízlik, fujj, kidobom, menjen a kutyának, ő is csalódjon. A túróból a földre szálltam, a fölből a pocsék túrók közé. Táncolnom kell velük, meg párnacsatázni, tortákat cipelni, hajat fonni, úszni!!! Én úszni magam szeretek, de ezek a fajzatok… lenyomnak a víz legmélyére, fújtogatnak, a számba tömik magukat és csak azt ordibálják: kérsz még? Kérsz még? Hát hogy a fenébe akarnék én még többet ezekből? Gyalázat, gyalázat. Csoki kell nekem. Finom epres, mogyorós, kávés, 85%-os csokoládé! Majd én megmutatom ezeknek. Rájuk világítok. Nem lesz hang, nem lesz penész a falon, huzatos szoba, porcicák a sarokban. Belezsibbad a lábam, a görcs, ez a fájdalom jele!

Nem, nem akarom leírni, mi is történt pontosan ezután. A lényeg, hogy vasárnap van, még kb. négy óra e hétből, de azt az igazi eredeti meghamisíthatatlan túrót ajánlom a mű ócska lekoppintott túró nevezetű emberiségnek.