Menyhárt nem ment el az MKP fórumára

Menyhárt
Gúta |

Elmaradt az MKP alapításának 20. évfordulója alkalmából szervezett nyilvános fórum. 

A Köz-Ért Polgári Kör által támogatott eseményen az MKP két volt elnöke, Csáky Pál és Berényi József, valamint a jelenlegi elnök, Menyhárt József is részt vett volna. A szervezők állítása szerint Menyhárt végül lemondta a részvételt, ezért a fórumot lefújták.

Az MKP sajtóközleményében azt állította, hogy a polgári társulás egy másik eseményt szervezett a meghirdetett időpontra, ezért az MKP októberre tervezi a beszélgetést.

„A Köz-Ért Polgári Körök, mint a szervezője és ötletgazdája a rendezvénynek, azért állt el a megszervezésétől, mert úgy érezzük, eszközei lennénk csak egy személyes konfliktusokon alapuló helyzetnek a Körkép tulajdonosa és az MKP elnöke között. Ez nem méltó a felvidéki magyarság 20 éves együttes politikai érdekképviseletének fórumszerű megemlékezéséhez és jövőképének megrajzolásához! Egyszerűen a Köz-Ért Polgári Körök, mint civil polgári társulás, nem kíván senki játékszerévé válni! A fórumnak készek vagyunk a közeljövőben, mint ötletgazda, Gútán otthont adni, de csak a Köz-Ért Polgári Körök szervezésében. Ezzel biztosítva a civil kurázsit. Köszönjük megértésüket!“ – áll a Köz-Ért Polgári Körök facebookos bejegyzésében.
 

A Körkép tulajdonosa Király Zsolt, aki távozott az MKP-ból, és honlapján egyértelműen úgy állítja be, hogy az esemény „Menyhárt megfutamodása” miatt maradt el.

Az esemény plakátja szerint a beszélgetést a Köz-Ért és a Körkép közösen szervezte az MKP-val.
(úsz, nar)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?