Menyhárt: „Ha megosztottak leszünk, elfogyunk”

Gombaszög |

<p>Az MKP, mint a&nbsp;jó magyar ételek, tartalmaz csípős fűszereket is, de ha a megosztottságot visszük tovább, akkor elfogyunk &ndash; mondta Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának új elnöke a Gombaszögi Nyári Táborban.</p>

Az új pártelnök az Új Szó stúdió vendége volt, elmondása szerint a tisztújítás óta már több járást is meglátogatott, és tenni akaró közösséget talált, a pártban a harcedzett „régi motorosok” mellett sok a fiatal is.

Menyhárt hangsúlyozta, az etnikai alapú politizálást, a nemzetbe, nyelvünkbe kapaszkodást meg kell tartani, de modernebb, frissebb kommunikációra van szükség, és a munkát nem szabad a választási kampány hajrájára hagyni. „Az MKP félkampánymódra kapcsolva már most a jövő évi megyei választásokra készül” – jelentette ki a pártelnök.

A nagy kérdés azonban az, lesz-e együttműködés a Híddal, vagy sem. Menyhárt nem akart konkrétumokat mondani, csak annyit, a legjobb megoldást fogják keresni, ami az adott régiónak a leghasznosabb.

Az MKP-n belül van egy tábor, amelynek tagjai szerint a Híd elvágta magát azzal, hogy belépett a kormánykoalícióba, és nem kell velük keresni az együttműködést, a másik tábor azonban azt vallja, tárgyalni kell a Híddal. Erre a felvetésre Menyhárt így reagált: „Az MKP, mint a jó magyar ételek, tartalmaz csípős fűszereket is, ők azt vallják, soha nem szabad összeállni másokkal. A nyelvhatáron élők azonban másképp látják. A kampány során gyakran elhangzott egy szó, meg is zenésítették, ez pedig az, összefogunk. Mert ha a továbbra is a megosztottságot visszük tovább, akkor elfogyunk” – mondta Menyhárt, ezzel azt sejtetve, ő maga inkább a másik táborhoz tartozik.

A pártelnök elmondta, az, hogy az MKP egymás után három választásokon sem jutott be a parlamentbe, talán azt mutatja, hogy a párt „a nemzeti üggyel megszólítható embereknél elérte a plafont”.

„Látnunk kell, hogy vannak régiók, ahol a »szívünkben a döntés« már nem üzenet, mert a zsebük üres. Ha azok az emberek nem tudnak boldogulni, nem találnak munkát, akkor ez csak egy üres szólamnak tűnik számukra” – ismerte el az új pártelnök, hangsúlyozva, gazdaságilag is erősíteni kell ezeket a régiókat. Menyhárt egy érdekes ötletet is felvetett a határvidéki együttműködésről: ha Észak-Magyarországra üzemek, gyárak települnének, és ott szlovákiai magyarok is dolgozhatnának, akkor az a gazdasági helyzet javulását is elősegítené, valamint a magyar nyelv presztízsét is növelné. (bt) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?