Megye lesz Pozsonyból?

Pozsony. Nem megfelelő a járási és kerületi székhelyek elrendezése, és a községek együttműködése sem hatékony – mutatott rá Viktor Nižňanský, a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos. Szerinte a reformról a települések és az önkormányzatok szintjén széles körű, nyilvános vitát kell indítani.

Pozsony. Nem megfelelő a járási és kerületi székhelyek elrendezése, és a községek együttműködése sem hatékony – mutatott rá Viktor Nižňanský, a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos. Szerinte a reformról a települések és az önkormányzatok szintjén széles körű, nyilvános vitát kell indítani. „A közigazgatási reform jövőjét illetően két megoldást látok. Vagy megmarad a községek közötti együttműködés eddigi formája, vagy radikálisabb módszerhez, a községek összevonásához kell folyamodni” – hangsúlyozta. Pozsonnyal és Kassával kapcsolatban is két lehetőség közül lehet választani: vagy megmarad a jelenlegi kétszintes önkormányzati rendszer, vagy áttérnek az egyszintesre. Az is elképzelhető, hogy a főváros külön megyét fog képezni, a városrészek pedig önálló közigazgatási egységgé válnak. „Ha politikai akarat híján nem lehet gyökeres változást végrehajtani, akkor legalább a jelenlegi helyzeten próbálunk majd javítani – mondta Nižňanský. (dp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?