Megváltoztatták az alkotmányt

<p>Pozsony. Szeptembertől az alkotmány is védi a házasságot mint a férfi és nő kapcsolatát, és az állam mindent megtesz a védelmében. Átalakul az igazságszolgáltatás is, 102 képviselő igen szavazatával a palament tegnap elfogadta a Smer és a KDH által előkészített alkotmánymódosítást.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

Az Igazságszolgáltatási Tanács megfoszthatja a bírákat a funkciójuktól, ha nem találja őket alkalmasnak a bírói posztra a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) jelentése alapján. A jelentéshez az SIS gyűjt információkat, vizsgálni fogják a bírák vagyoni helyzetét, az esetleg felmerülő korrupciós gyanút, ellenőrzik, hogy nem állnak-e kapcsolatban az alvilággal és nem alkoholisták-e, nem drogoznak-e. A talártól megfosztott bíró az Alkotmánybíróságon fellebbezhet majd, a végső szót pedig a köztársasági elnök mondhatja ki. Az átvilágításon át kell esniük a bírójelölteknek is, csak ennek birtokában nevezhetők ki bíróvá. Ez a tegnap elfogadott alkotmánymódosítás legfontosabb része.

A képviselők megfosztották büntetőjogi mentelmi joguktól is a bírákat, a Legfelsőbb Ügyészség ügyésze büntetőeljárást indíthat majd ellenük, fellebbezniük a főügyésznél lehet. A Legfelsőbb Bíróság elnöke nem töltheti majd be az Igazságszolgáltatási Tanács elnöki posztját, sőt, nem válik automatikusan a tanács tagjává sem: csak akkor kerül be a testületbe, ha a bírák beválasztják.

Konzervatív irányt vett a párkapcsolatok meghatározása is, habár a Smer azt állítja, hogy csak az került az alkotmányba, ami ma is szerepel a családjogi törvényben: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. A KDH ezt a módosítást a hagyományos család védelmeként értékeli, az ellenzék egy része szerint ezért gyakorlatilag feláldozták az igazságszolgáltatás reformjának a lehetőségét.

A liberális képviselők megpróbálták lehetővé tenni a homoszexuális párok regisztrált párkapcsolatát. Martin Poliačik (SaS) a házassághoz hasonlóan az alkotmányba írta volna bele, javaslata azonban csak 15 szavazatot kapott, az SaS képviselőin kívül csak két OĽaNO-s honatya és Rudolf Chmel, a Híd képviselője szavazta meg. A házasság védelmét a katolikus egyház azonnal üdvözölte, melegjogi civil szervezetek szerint azonban ez a legundorítóbb „seft” az önálló Szlovákia történelmében.

A parlament elutasította Ján Mičovský javaslatát is, aki Vladimír Mečiar 1998-as, Michal Kováč köztársasági elnök fiának elrablásához kapcsolódó amnesztiáit szerette volna megszüntetni az alkotmánytörvénnyel. (lpj, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?