Megszerette a nyershalat is, szeret kísérletezni

Ha semmi nem jön közbe, akkor húsvét után, áprilisban.

Mit szól hozzá a családja? Ön ott, a felesége és a lányai pedig itt...

Kétségkívül hektikusabb lesz az életünk, de remélhetőleg legalább a nejemmel havonta találkozhatom, a gyerekekkel sajnos ritkábban látjuk majd egymást. De már felnőttek, élik a saját életüket.

Ön jön ide, vagy a felesége járogat majd Ankarába?

A családom jön utánam. Egy nagykövet nem hagyhatja el akármikor állomáshelyét.

Felkészült már Törökországra?

Nem szoktam idegenkedni az új, szokatlan helyektől, bár eredetileg nem Ankaráról, hanem egészen más országról volt szó.

Japánról.

Igen. Japán közel áll hozzám, sok időt töltöttem ott, de Ankara több szempontból is óriási kihívás számomra. Olyan régió székhelye, mely rövid időn belül nagymértékben meghatározhatja a jövőnket. A török a világ ötödik leggyakrabban beszélt nyelve, ami nem elhanyagolható. Törökország régóta az Európa Tanács tagja, Nyugat-Európa mégis ódzkodik attól, hogy európainak fogadja el. Törökország NATO-tag, egyesek szerint az amerikaiak után a török hadsereg a szövetség második legnagyobb hadserege. Kétarcú, érdekes ország.

Beszél törökül?

Nem. Majd az angolt használom, de ha már ott leszek, igyekszem törökül tanulni. Azt szokták mondani, hogy ennek a régiónak a nyelvei közül a magyar áll a legközelebb a törökhöz. Japánban sem vesztem el soha, ott is megtanultam annyit japánul, amennyire szükségem volt. Törökország egyébként Irak szempontjából is érdekes, mert akár katonai, akár békés megoldása lesz az iraki kérdésnek, Törökországot egyikből sem lehet kihagyni. Ezen kívül ez a régió Európa időzített bombája. Nemcsak Irak és Törökország kapcsolatára, hanem a török–görög viszonyra, az égei-tengeri öblök, szigetek gondjaira is gondolok. Szintén közel van az izraeli–palesztin probléma. Ezen kívül e régiónak állandóan ivóvízproblémái vannak. A folyók általában Törökországban erednek, innen folynak tovább Szíriába, Irakba; a felhasználók máshol vannak, mint ahol a folyók elindulnak. Ezek az országok próbálnak megegyezni a víz felhasználásában, ami Szlovákia szempontjából azért lehetne fontos, hogy mi bár előszeretettel állítjuk magunkról: vízerőmű-építő nagyhatalom vagyunk, sokat tudunk a vízszabályozásról, mégsem igyekszünk részt venni a vízi erőművek építésére kiírt török pályázatokon. Lehetne mélyíteni az együttműködést.

Ez személyes ambíciója?

Az egyik. Van egy másik is: török turistákat lehetne Szlovákiába csalogatni. Az utóbbi időben a japán turizmus is növekedett, mert sikerült elérni, hogy a japánok a közép-európai folklórt keressék. Ennek keretében a szlovákiai, a román és a magyar hagyományokat össze lehet hozni, és a turisták végül mind a három országot bejárják.

Ez nem is áll távol öntől, hiszen évekig a Csemadok élén állt.

Igen, ezt is ki lehet használni, és, ahogy a 150 éves török itt-tartózkodásnak nálunk nyomai vannak, ez a törökökre is hatással lehetett.

Ha már a török korszakot említette: ez megfordult-e a fejében, amikor Törökország szóba került?

A közép-európaiul gondolkodó ember számára a jövő nem épülhet a múlt negatívumaira. Bár a magyarok megemlékeznek 1848-ról, és olyankor negatívan gondolnak az osztrákokra, ez mégsem szít népek közötti ellenszenvet. A török–magyar viszonyban is a 150 év történelmi tény, melyen nem tudunk változtatni, sőt inkább meg kellene találni annak az időnek is a pozitív vonatkozásait, például hogy mi mindent tanultunk a törököktől, vagy ők mit sajátítottak el tőlünk. Egyébként szerintem a két nép hatással lehetett egymás mentalitására is. Amikor Prágában dolgoztam, tapasztalhattam, hogy a csehek és a magyarok természete nagyon különbözik, míg a magyarok és a szlovákok mentalitása hasonló. Bármennyire is vannak nyelvi és kulturális különbségek, az egymás mellett élők hatással vannak egymás viselkedésére, reakcióira. Kíváncsian várom, milyen hasonlóságot fedezhetek fel, vagy hogy létezik-e valamilyen hasonlóság a magyarok és a törökök természete között.

A japánok és a magyarok biztosan különböző természetűek, önnek mégis sikerült beilleszkednie, a japánok maguk közé fogadták, és talán ezért is ment volna szívesebben Japánba nagykövetnek. Hogyan került először oda?

Véletlenül. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Amerikába kellett volna mennem, de oda nem akartak elengedni.

Japán politikai szempontból elfogadhatóbb volt?

Egy japán állami társaság és a Szlovák Tudományos Akadémia között már a hetvenes években létezett egy egyezség a személycserékről, és nem is volt nehéz megfelelni a feltételeknek, viszont az útiköltséget meg kellett fizetni. Abban az időben, amikor a havi fizetés 2200 korona volt, 60-70 ezerbe került a repülőjegy. Egy várnai kongresszuson találkoztam egy japán professzorral, aki megkérdezte, nem akarok-e hozzájuk menni egy évre. Mondtam, hogy ez érdekes lenne, csakhogy nincs pénzem repülőjegyre. Két hét múlva kaptam egy meghívót Japánba, és fizették minden kiadásomat. Ami pedig Japán elfogadhatóságát illeti, azt hiszem, Japán nem igazán számított Nyugatnak. Inkább mintha sajnáltak volna, amiért oda megyek. Három dolgot tudott mindenki: Japánban az életszínvonal akkor sokkal alacsonyabb volt, mint Amerikában; ott legalább 12-14 órát kell naponta dolgozni, mások a szokások, az ételek; az európai emberre kulturális sokk vár.

És e három dolog így is volt?

Ötször voltam Japánban, vagyis amit mások negatívan értékeltek, az nekem nem okozott gondot. Természetesen Japánban sokkal kevesebbet lehet keresni, mint Amerikában, de sohasem voltak megélhetési gondjaim. Amit kerestem, elég volt arra, hogy jól lakjak és normálisan éljek, és még arra is futotta, hogy a hétvégeken utazgassak. Ott-tartózkodásom végén pedig egy hónapra kiengedték a feleségemet, Editet is – természetesen a gyerekek nélkül, mert az volt a biztosíték, hogy hazajövünk. Két hétig jártuk az országot.

A munkatempó sem okozott gondot?

A munkám rabja vagyok.

Állítólag japán szokás szerint tornázni is kell a munkahelyen. Önnek is kellett?

Nem volt se tornázás, se éneklés. Reggel kilenckor kezdtünk dolgozni, akkor csapták agyon az állatot. Aki kilenckor nem volt ott, az fölöslegesen ment be, mert csak egy állatot csaptak agyon, abból vette ki mindenki a maga szervét. Én az egyetem területén laktam, úgyhogy korán bejártam...

Vagyis minden reggel agyoncsaptak valamilyen állatot és azzal kísérleteztek?

Ahol én voltam, ott a sima izmok gyógyszertanával foglalkoztak, és ki-ki a maga simaizmát vette ki az állatból. Én például abban az időben az emésztőrendszeri izmokat vizsgáltam, úgyhogy kivettem a vékonybelet, másik kollégám megkapta a légző simaizmokat, a harmadik valamilyen eret, a következő a gyomrot, úgyhogy mindenki megkapott egy-egy részt. Többségünk izolált szervekkel és sejtekkel foglalkozott, ugyanazokat az oldatokat használtuk. Mivel a közelben laktam, általában elsőnek érkeztem, és mire a többiek megjöttek, az egész intézetnek előkészítettem az oldatokat. Este 8-9 körül ment el a főnök, japán szokás szerint a rang szerint utána következők fél tíz körül távoztak, a többiek még később. Engem ez nem zavart, nem is volt mit csinálnom esténként, úgyhogy általában én nyitottam és zártam be az intézetet. Olyasmit akartam csinálni, amihez Szlovákiában nem volt műszerünk, úgyhogy elkezdtem kísérletezni. Harmadik-negyedik nap sikerült egy hosszanti bél-simaizom egyes sejtjeibe mikroelektródot vezetni, a többiek nem akarták elhinni, hogy korábban nem csináltam ilyet, mert egy évig próbálkoztak, mégsem sikerült nekik...

Elég furcsa, ha valaki a simaizomba elektródot akar vezetni. Mire jó ez?

A bélizom arra van, hogy a bél tartalmát továbbvigye, és ilyenkor a simaizmoknak össze kell húzódniuk. Ha ez hirtelen történik, bélgörcsök alakulhatnak ki, ha hirtelen elernyednek és nem működnek, az sem jó, például az embernek székrekedése lehet. Azt vizsgáltam, milyen időközönként húzódnak össze és ernyednek el az izmok, az idegrendszer hogyan befolyásolja mindezt, és hogyan lehetne gyógyszerekkel szabályozni a folyamatot, hogy mit adjunk a betegnek, amikor például gyomorgörcsre panaszkodik. Sikerült felfedezni az autonóm idegrendszernek korábban ismeretlen, elképzelhetetlen részét. Mivel képes voltam annyit dolgozni – sőt többet –, mint a japánok, ráadásul a munkám sikeres volt, befogadtak. Társas lény vagyok, ezért Japánban a magánytól féltem a legjobban. Ma nagyon sok japán barátom van, sőt a legjobb barátom annak az intézetnek az igazgatója, ahol akkor dolgoztam. Az intézetbe a mai napig úgy járok vissza, mintha hazamennék, és ha lehet, Törökországba utazásom előtt még ellátogatok Japánba is.

Japánnal a családját is „megfertőzte”, egyik lánya kitűnően beszél japánul.

Kinga nagyon szépen beszéli az irodalmi nyelvet, japán barátom büszke is rá. Biztosan nagy hatással volt rá, hogy a nyolcvanas években a Csemadok-klubokban Szlovákia-szerte előadásokat tartottam az országról, és sok japánnal is találkozhattak.

Megszerette a japán konyhát?

Azelőtt nem sok rizst és halat ettem, amikor pedig ötödször voltam ott, saját rizsfőzőt vettem. Ott máshogyan készítik a rizst, de megszerettem. A nyers halat sokáig nem tudtam megenni, de most már az sem okoz gondot.Komolyan képes lenyelni?

Igen. Első alkalommal nagyon rosszul lettem tőle, és sokáig nem is akartam még csak hallani se róla. Egyszer azonban, amikor egyik ismerősöm vendégül látott karácsonykor, nyers hallal kínált. Éhes voltam, nem volt más étel, úgyhogy megettem, és ízlett. Máshogyan készítette, ráadásul többféle hal közül lehetett válogatni, és különböző mártásokkal lehetett ízesíteni. A kisebbik lányom is megszokta. A japánok számára is vannak gusztustalannak tűnő ételek, például mi gond nélkül fogyasztjuk a vesét és a velőt, ők viszont undorodva kérdezték, hogyan ehetjük meg az agyat... Japánban különlegesek, számunkra furcsák az ízek kombinációi is. Volt egy nagynéném, akivel együtt szoktunk karácsonyozni, és ő mindig fonott kalácsot sütött, amit sonkával ettünk. Az édes kalács és a sonka keveréke is furcsa lehet másoknak, pedig csak ki kell próbálni.

Ön sok mindent kipróbált már, ami – szerintem túlzás nélkül mondhatom – majdnem az életébe került. Vagy infarktusa mi mással, mint kimerültséggel és agyonhajszoltsággal magyarázható?

Vezettem az akadémia intézetét, a Csemadok elnöke voltam, az intézetből sokszor hazavittem a szakirodalmat olvasni, hétvégén pedig utazgattam, mert a Csemadokot is lelkiismeretesen akartam vezetni. Nem volt szabad időm, ráadásul abban az időben a kormány sem viszonyult pozitívan a nemzetiségi kultúrához, számos politikai, húsbavágó konfliktus létezett, rengeteget vállaltam. Fejlődő infarktusom volt. Egy éjszakát végigszenvedtem, húsvét vasárnap mentem csak a somorjai rendelőintézetbe, ahol az ügyeletes orvos csak legyintett az EKG-ra. Megnéztem én is, és mivel orvos vagyok, tudtam, nagyon rossz. Felhívtam egy szívgyógyász ismerősömet, bementem a kórházba, de a fejlődő infarktusomat nem sikerült visszafordítani. Mivel jobban éreztem magam, hazamentem, és készültem a szombati, az 1995-ös, nevezetes komáromi nagygyűlésre, beszédet kellett ott tartanom, amit végül Edit olvasott fel helyettem, mert kedden rosszabbul lettem, és Pozsonyban kötöttem ki. El-elveszítettem a tudatomat, de arra emlékszem, amint arról beszéltek körülöttem, hogyan vezessék be a katétert a szívembe. Egy hétig valóban élet és halál között lebegtem, nehezen lélegeztem. Hat liter vizet engedtek ki a mellkasomból. Utána javult az állapotom. Aki egy kicsit ismeri a szív anatómiáját, tudja, az ember a legtöbb vért a szív elején és a szív hátulján levő két ütőéren keresztül kapja, nekem mindkettő el volt dugulva, egy hajszálon éltem.

Szerencséje volt.

Szerencsémre. Egy ideig tartott, amíg eldöntötték, hogy megműtenek. Azt várták, én mondjam meg, mi legyen. Lekopogom, még itt vagyok, jól érzem magam.

Túl van minden veszélyen? Egészséges?

A szívem már soha nem lesz egészséges, de normális életet élek. Felmerült, hogy rokkantnyugdíjasnak nyilvánítanak, ebbe nem egyeztem bele, inkább elmentem fél évre Japánba.

Pedig ott nem kímélhette magát.

Viszont csak magamért voltam felelős. Ha sok dolgot teszek egyszerre, nagyobb a felelősség és a stressz. Japán kollégáim is ijedten néztek rám, de jót tett nekem az a fél év. Rengeteget bicikliztem.

Nagyköveti ténykedése alatt mi lesz a tudománnyal?

Ezt sokféleképpen lehet művelni, én például szeretek kísérletezni...

Vagyis lesz ott egy kis laboratóriuma, és unalmas óráiban elvonul kísérletezni?

A japán császárnak van.

És lesz a török nagykövetnek is?

Nem hiszem, hogy ez kivitelezhető. Az évek során sok eredmény felgyülemlett, melyekkel nem volt idő foglalkozni, feldolgozni, ezeket próbálom megírni.

Lesz rá ideje?

Hétvégeken talán. Biztosan lesznek akkor is feladataim, de abban is biztos vagyok, hogy nem minden este kell majd találkozóra menni. Hoszszú napokra és estékre számítok. Jól ismerem ezt Japánból: távol a családtól, egyedül. Ha sok időm lesz, írok egy gyógyszertankönyvet.

Egyet?

Könyvként egy elég lesz, ezenkívül tudományos cikkeket is kellene írni. Az utóbbi években intézetünk együttműködik az ankarai egyetem gyógyszertani intézetével, szerintem azt is meg fogom látogatni. Sok múlik azon is, a világ hogyan fog változni. Ha ott konfliktus lesz, az emberek gondjai is mások lesznek.

Sőt a nagykövetségen sem kizártak a konfliktusok. Egyik legközelebbi munkatársa Magda Pospíšilová, Vladimír Mečiar egykori jobbkeze lesz.

Ez egyáltalán nem aggaszt. Sok emberrel volt már dolgom. Az intézet elnökeként megtanultam: mindenkit meg kell hallgatni, nem szabad elhamarkodottan véleményt mondani. Fontos végiggondolni, mennyire elfogadhatók mások érvei. Az intézetben sikerült kialakítani olyan légkört, melyben mindenki elmondja a véleményét, meghallgatjuk egymást, és keressük a közös megoldást. Itt is vannak kemény HZDS-es vagy nemzeti párti támogatók, miközben Csemadok-elnökként ültem az igazgatói székben, mégsem voltak konfliktusaink. Volt egy határ, és félretettük politikai meggyőződésünket.

Nagykövetként azért más lesz a helyzete.

Gond lenne, ha az ember első beosztottja mindenről más véleményt alkotna és közvetítene. Találkoztam a hölggyel mielőtt Ankarába utazott, tudom, korábban jó újságíró volt, érdekes a múltja. Nem ismerem a politikai meggyőződését, és ha lehet, ezt a témát kerülni fogjuk. Konkrét feladataink lesznek, és arra kell majd ügyelnünk, hogy a szlovák–török viszony a lehető legjobb legyen.

Ki választotta ki Pospíšilovát Ankarába?

Nem volt beleszólásom, ezzel kell élni. A beszélgetés alapján nem volt olyan érzésem, hogy konfliktusokra kell számítanom.

Ha visszajön Ankarából, a komáromi magyar egyetem felé veszi az irányt? Persze ha megalakul addigra.

Remélem, amikor négy év múlva visszajövök, megtalálom a helyem az akadémia intézetében, hiszen fizetetlen szabadságon leszek. A komáromi egyetemen csak akkor tanítanék, ha létrejönne egy természettudományi kar, ami távoli terv. Természetesen – akárcsak eddig – segíteni fogom a kezdeményezést. Komáromban nem magamnak akarok egyetemet csinálni, ellenkező esetben orvosit szorgalmaznék. Erre most nem vagyunk felkészülve, talán harminc év múlva. Ma azért kell tenni, amire ma van szükség, és ha holnap itt leszek, holnap is tenni fogok. Fontos, hogy az embernek legyen víziója, mely megvalósulásáért mindent megtesz függetlenül attól, hogy ő azt megéri-e vagy sem. ĺgy neveltek, és meg is fogok mindent tenni a vízióm megvalósításáért.