Megszavazták a képviselők a veszélyhelyzet meghosszabbítását

parlament illusztráció

Kedden jóváhagyta a parlament a veszélyhelyzet meghosszabbítását. A jelen lévő 108 képviselőből 83 szavazott a javaslat mellett, 25 ellene. 2020. december 29-én 40 nappal hosszabbította meg a kormány a veszélyhelyzetet. A meghosszabbítás jóváhagyása volt az egyetlen napirendi pont a parlament 21. ülésén, amely az esti szavazással zárult.

A közelmúltban elfogadott jogszabályok szerint az elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását a parlamentnek kell jóváhagynia, legkésőbb a meghosszabbítás hatálybalépésétől számított 20 napon belül. Ez egy „alkotmányos biztosíték" a fékek és ellensúlyok rendszerében. Ilyen biztosítékra van szükség a rendkívüli helyzet újbóli kihirdetésekor is.

A kabinet emlékeztetett, hogy amikor a veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntöttek, a járványügyi helyzet továbbra is nagyon súlyos volt az országban, ami nyilvánvalóan látszott a kórházakban és a többi egészségügyi intézményben uralkodó állapotokból is. A javaslatban foglaltak szerint az egészségügyi ellátás garantálása miatt is szükség volt a veszélyhelyzet meghosszabbítására, valamint azért is, hogy elrendelhető legyen a kijárási korlátozás.

A veszélyhelyzet a szükséges mértékben és időre, legfeljebb 90 napra hirdethető ki. Ha a járvány kapcsán, az életet és az egészséget fenyegető veszély miatt hirdették ki, akkor legfeljebb 40 nappal hosszabbítható meg, akár többször is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?