Megszakította Andruskó Zoltán meghallgatását a bíróság, mert rosszullétre panaszkodott

Andruskó Zoltán
Bazin |

Kedden délután megszakította a bazini (Pezinok) Speciális büntetőbíróság Andruskó Zoltán meghallgatását, mert rosszullétre panaszkodott. Meghallgatása június 14-én folytatódik. Andruskó Zoltánt már jogerősen elítélték Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolása ügyében. Az ügyészek tervezett meggyilkolásának előkészítésében az ő ügyét a bíróság külön eljárás keretében tárgyalja.

A tervek szerint jövő héten hallgatja meg a bíróság Iľja W.-t, a szeredi bűnbanda tagját, elsősorban az ügyészek tervezett likvidálása ügyében. Jövő héten kerül sor Peter Tóth volt SIS-alkalmazott meghallgatására is, továbbá folytatódik a bizonyítékok bemutatása a bíróságon, például a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban.

A bíróság Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében ismét Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről tárgyal. A Speciális Büntetőbíróság eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság (NS) tavaly májusban visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Ebben az ügyben már három jogerős ítélet született. Miroslav Marček és Szabó Tamás 25 év, Andruskó Zoltán 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolásának ügyében Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről dönt a bíróság. Mindkét gyanúsítottat eredetileg felmentették a vádak alól, azonban később visszaadták az ügyet az elsőfokú bíróságnak. Miroslav Marčeket és Szabó Tamást 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, Andruskó Zoltánt pedig 15 éves szabadságvesztésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?