Megnyugvást kapott az 1945-től

Szerencsés Dániel, Jób láza-dása, A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire. Harminc- két éves fejjel ezzel a három filmmel neki is vághatott volna a világnak. Rudolf Péter fejében ez bizonyára meg sem fordult. A Skorpiót követő tíz évben azonban nem nagyon forgatott.

Az Üvegtigrissel oldotta ezt a helyzetet. Üvegtigris 1, Üvegtigris 2, Üvegtigris 3. Mindegyiket ő rendezte, és mindegyikben főszerepet játszott. Ezek után jött tavaly tavasszal Török Ferenc megindítóan szép és fontos filmje, az 1945, amely külföldön is több rangos fesztiválon nyert, rendkívüli alakításáért Rudolf Pétert pedig a legmagasabb színészi kategóriába emelte. Egy velejéig romlott falusi jegyző a filmben, egy pöfeteg, zsírfejű, korrupt alak, aki mindenkit maga mögé állít a bűnben, a faluból elhurcolt zsidók vagyonának szétosztásában.

Hozott valamilyen változást az életébe az 1945 világraszóló sikere?

Hozott. Méghozzá egy nagyon fontos dolgot. Megnyugodtam.

Eddig mi nyugtalanította? Nem hiszem, hogy nem tudta, micsoda színész.

Nyilván ugyanaz a színész lettem volna akkor is, ha ez a film nem jön az életembe.

Hát akkor?

Ilyen helyzetben mondja az ember, hogy igenis szerepe van a szerencsének. Eddig ugyanis – talán nem mindenütt és nem mindenkinél – be voltam skatulyázva nagyon jó humorú srácnak, amire büszke is vagyok, másrészt viszont sértette a hiúságomat. Engem ugyanis már zavar az a sznobéria, ami átjárja az országot. Amerikában nem műfajközpontú az emberekhez való viszony. Számomra Feleki Kamill, aki egész életében az Operettszínházban játszott, nem kisebb színész, mint Darvas Iván vagy Őze Lajos. A komoly alakítások és a számomra igazán fontos művek mindig azon a vékonyka mezsgyén haladnak, ahol nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Török Ferenc rendezése, az 1945 rávilágít végre egy magyarországi sebre, szembesít a múltunkkal, de a jelenünkkel is, ezért a világ minden pontján működik. Abban az esetben viszont, ha csak arról szólna, hogy bűnös nemzet, intézzük el egy csuklómozdulattal, tehát pusztán a bűntudatunkról szólna, hogy milyen szörnyű alakok vagyunk, nem működne a világban. Hongkongban például tananyag lett. Vetítik az iskolákban. Ez azt jelenti, hogy a mi saját, szomorú és szerencsétlen történelmi, de földrajzi helyzetünkből is adódó kínunk és keservünk másutt is megélhető történet. Tehát önmagában, szakmailag is örülök annak, hogy ez a film elkészült, az pedig külön öröm, hogy ilyen diadalmenettel fut. Gyerekesen hangzik, tudom, szégyellem is, hogy ezt mondom, hogy ennyire bántotta a hiúságomat az az említett tíz év, mert csináltam én egy rakás más dolgot is, nemcsak szórakoztató darabokat, de itt jött a szerencse, hogy ez a film megtalált, és a figyelem középpontjába emelt.

Kellett hozzá persze az író, Szántó T. Gábor és az operatőr, Ragályi Elemér is.

Nagyon jófajta munka volt ez, ahol igazán összerakódtak az energiák. Ez nyilván Török Ferenc személyéből is adódott, aki casting nélkül bízta rám a szerepet.

Hadd ne csodálkozzam ezen!

Csakhogy ez nem így szokás!

De hiszen mindenki ismeri a kvalitásait.

Valahogy mégis kimaradtam a művészfilmes körből. Tapad az ember nevéhez valami. Ha kiírják a nevem a plakátra, valószínűsíthető, hogy az néhány plusz nézőt jelent, de azt is, hogy a humorommal besorolnak valahová. Az én arcom mögé az első percben az Üvegtigrist, a Beugrót vagy a Mindenből egy vant látják a nézők. Így is vettem át a filmkritikusok díját. Megköszöntem Török Ferencnek, hogy személyemben egy olyan emberre bízta a szerepet, akivel egy improvizációs szórakoztató műsorban még az is előfordult, hogy ízeltlábút játszott. Ami az én szemszögemből rendben van, de nem biztos, hogy ezt bármelyik rendező elfogadja. Márpedig mindegyikükön iszonyú súly van, amikor filmet csinál. Ha négy-öt évenként forgathat valaki, akkor már pezsgőt bont. Tehát nagyon alaposan végig kell gondolnia, hogy mi mentén oszt szerepet. Nagyon pontos akarok lenni, ezért ilyen hosszú a válaszom. A dolog lényege: békét kaptam ettől a filmtől. Belső békét.

Az Üvegtigrist megelőző tíz év alatt két komoly külföldi produkcióban szerepelt. Robin Williamsszel játszott a Hazudós Jakabban, majd az olaszokkal forgatott a Perlasca – Egy igaz ember történetében.

És volt egy tíz évig húzódó perem egy magyar producerrel. De nincs összefüggés a két dolog között. Aztán az is lehet, hogy ez naivitás a részemről. Gárdos Péter mindenesetre azt jósolta a Skorpió bemutatója után, hogy tíz évig nem jövök le a filmvászonról.

És tíz évig alig ment fel. Az 1945 most mindenért kárpótolja.

Ez a hab a tortán. Berlinben láttam először a filmet. Beszippantott a történet. Az utószinkronnál még sok minden dühített magammal kapcsolatosan, de Berlinben már nem nyafogtam azon, hogy milyen vagyok. Bécsben is voltam a filmmel egy fesztiválon. New Yorkban a tíz legszeretettebb film közé választották. Hatszázezer ember látta eddig az Egyesült Államokban. De hogy egy New York-i moziban kiállhatok a vászon elé, és szelfit készíthetek Eszterrel, a feleségemmel, aki szintén nagyot alakít a filmben… én tényleg a szerencse fia vagyok!

Hány kilót szedett fel a szerephez?

A versenysúlyomhoz képest tízet. De ami még érdekesebb: tíz évvel ezelőtt én már felolvastam Szántó T. Gábor novelláját. Fantasztikus volt, bár a jegyző alakja még nem szerepelt benne. Kicsit szikárabbnak tűnt az írás, de sokkoló volt. Abból még nem lehetett volna nagyjátékfilmet készíteni. Ahhoz kellett a rendező és a szerző közös munkája. Engem mindig izgatott a történelem. Maximális pontszámmal vettek fel a jogi egyetemre, de hogy mennyire fogalmam sem volt arról, amiről a film szól! A mi generációnknak elkente ezt a szocialista történelemtanítás. A világháborúról és annak borzalmairól tudtunk, csak arról nem, hogy mi történt 1945 és 1948 között. Hogy ez Jaltában le lett bulizva. Ez az általam játszott figura garantáltan beépül, megtalálja majd a helyét 1948-ban is, pártkatona lesz két percen belül.

Sándor Pállal harminckét év után forgatott újra. Ennyi idő telt el a Szerencsés Dániel és a nemrég bemutatott Vándorszínészek között.

Csütörtökön befejeztem az 1945-öt, egy napom maradt, és kezdtük a Vándorszínészeket. Palika kért is, hogy fogyjak le. Hogyan? Huszonnégy óra alatt? Sértődés nem volt bennem a kiesett évek miatt. Az rosszulesett volna, ha látom, hogy egy filmjében, amelyben potenciálisan ott lehettem volna, nem vagyok ott. Nekem ő nagyon fontos, filmezni pedig imádok. Még kisebb szerepekben is.

Olyannak sem láttam még soha, mint a Vándorszínészekben. Az a szörnyű haj, hozzá a bajusz!

Ki kellett találni. Nagyon élveztem ezt a helyzetet. Nyilván van olyan mai történet, amelyben a saját személyiségeddel kell jelen lenni, azt is élvezem, de a smink, a frizura, a jelmez is fontos elem. Ezen is lehet hosszasan vitatkozni. Nincsenek véletlenek. Valamitől az emberek valamilyenné válnak. Nemcsak a hajviselet, a cipő is rengeteget elmondhat. Végül is ez egy isteni játék. Óriási öröm, hogy az ember történetet mesélhet el bármilyen minőségben, és abban reménykedik, hogy ez majd leköt másokat, akik látszólag jóval hasznosabb tevékenységet folytatnak. Kenyeret sütnek, gyógyítanak, asztallapot gyalulnak. Ez mégiscsak egy ősi dolog. Amikor már leterítette az ember a mamutot, és begyűjtötte hozzá a megfelelő bogyókat, örült, hogy sámánkodhat, táncolhat a tűz körül, és acélozhatja a lelkeket. Akármi felé rohan majd a világ, erre hál’istennek mindig szükség lesz. Hogy lehuppanjanak az emberek egy székre vagy a monitor elé, és mindegy lesz, hogy az a színház esztétizál-e vagy sem, vagy hogy az a kép így vagy úgy van vágva, szükség lesz történetekre, amelyek némi tájékoztatást adnak a jó és a rossz közötti különbségről.

Mindkét filmben, az 1945-ben és a Vándorszínészekben is Eszter a partnere.

Szeretünk együtt a kocsiban, megérkezni a forgatásra, meginni egy kávét, és belehelyezkedni a munkába. Biztonságot ad a jelenléte. A mázlilajstromom elején ez is ott van.

Most, hogy ismét ilyen intenzíven jelen van a köztudatban, mit vár az elkövetkező évektől?

Megtanultam már, hogy ennek semmi következménye nincsen. Megy tovább az élet. A Skorpió is bejárta a világot, én maradtam ott, ahol voltam, és az, aki vagyok. Tenni szeretném a dolgomat. Van egy rakás tervem. Nem általános, nagyon konkrét dolgok. Szívesen csinálnék egy személyesebb filmet. Egyre többet írok. Kicsit személyesebb dolgokat kutatok. Megnéztem most egy előadást a Pesti Színházban, ifj. Vidnyánszky Attila Kinek az ég alatt senkije sincsen című rendezését. Lenyűgözött Arany János története, Petőfi és Arany vitája, ahogy ők a világ dolgaihoz viszonyultak. Ahogy pontosan és izgalmasan közvetítették az érzéseiket. Ez van most bennem, ez motivál. Nagyon nagy élmény volt, hogy megcsinálhattam a Kossuthkiflit, büszke vagyok rá, bár különös okokból eleve ellenséges közeg vette körül. Még mielőtt bármi történt volna, ítélkeztek.

Egy kisebb szerepben Dráfi Mátyás is feltűnt a filmben. Honnan ismeri őt?

A vígszínházi West Side Storyból. Matyi bácsi arca sok mindent hordoz. Nekem a bölcsessége kellett a szerephez, ami nem rendezhető. Ott nincs mit játszani, vagy van, vagy nincs. Matyi bácsinál adott. Nagy élmény volt vele dolgozni. De jön majd egy újabb film, kosztümös, talán külföldi partnerrel. Színházban is fogok rendezni, tehát nincs okom változtatni az életvitelemen. Minden itt van az orrom előtt, közben még írni is van időm.

Jókor jött a megnyugvás.

Ami nem azt jelenti, hogy a munkán kívül más nem izgat. Meg kell érezni azt is, ha ott a pillanat, amikor jobban érdekel, hogy beetessek és kiemeljek egy keszeget a folyóvízből. Régen rengeteget horgásztam a nagypapámmal. Remélem, ennek is eljön az ideje.