Megduplázódhat a gáz ára

Dovhun
Pozsony |

Az Ódor-kormány tétlensége miatt a szlovákiai családok a jövő év elejétől az idei ár több mint kétszeresét fizethetik a gázszolgáltatásért. Ezt maga az ügyvezető kormány gazdasági minisztere, Peter Dovhun ismerte el, aki szerint, ha rajtuk múlik, a háztartások csupán 8%-a számíthat valamilyen kompenzációra.

Az energiaárakat felügyelő Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) már a nyár közepén figyelmeztetett arra, hogy ha a kormány nem lép közbe, a szlovákiai családok jövőre az energiaárak drasztikus növekedésére számíthatnak. A gáz esetében az ÚRSO szerint ez 110 százalékos drágulást jelentene, és a legnagyobb mértékben a családi házakban élőket sújtaná. A Pravda napilap számításai szerint ugyanis azok a háztartások, amelyek a gázt fűtésre, főzésre és vízmelegítésre is használják, és az éves fogyasztásuk például 2710 köbméter, azoknak jövőre havi 113 euróval nőnének a gázszolgáltatással kapcsolatos kiadásaik, ami éves szinten 1356 eurós többletköltséget jelent.

A látványos árugrás ellenére az Ódor-kabinet továbbra is azzal számol, hogy a háztartások döntő többségét magára hagyja, és ezt ajánlja az utána jövő, a szombati választások eredményei alapján létrejövő kormánynak is. A legtöbb családnak fel kell készülnie a gázárak megugrására – ismerte el Dovhun az e.dennikn.sk portálnak.

„Szlovákiában nagyjából 150 ezer olyan háztartás van, amely nem tud megbirkózni egy nagyobb áremelkedéssel. Ennek, a lakosság mintegy 8 százalékát kitevő csoportnak a jelenlegi kabinet kompenzációkat készített elő. A többieknek januártól több mint száz százalékos emelésre kell felkészülniük. Ezt fogjuk javasolni az új kormánynak is, hogy egyetért-e ezzel, az már tőle függ”

– figyelmeztet Dovhun. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha elhúzódnak a kormányalakítási tárgyalások és kifutunk az időből, vagy olyan kormány alakul, amely elfogadja az Ódor-kabinet érvelését, a gázszolgáltatók jövőre alaposan kifoszthatják a pénztárcánkat.

Hogy csak a háztartások töredékét szeretnék kisegíteni, azt az Ódor-kabinet azzal magyarázza, hogy az államnak vissza kell fognia a kiadásait, az államadósság szerintük ugyanis már most is elviselhetetlenül magas. Dovhun szerint a villanyenergia jövő évi alacsonyabb áráról csak annak köszönhetően sikerült egyezségre jutni a Szlovák Villamos Művekkel (SE), mert a villanyenergia nagy részét Szlovákiában állítják elő. „A gázt azonban importáljuk és európai piaci áron vásároljuk, tehát nem tudunk semmilyen megállapodást kötni egy adott szlovákiai termelővel. Az egyetlen megoldás egy megfelelő támogatási csomag, amire a költségvetésből kell elkülöníteni a pénzt” – tette hozzá Dovhun, aki szerint az államnak nem szabadna a szűkös forrásait olyan háztartásokra költeni, amelyeknek nincs szükségük a segítségre.

(mi, e.dennikn.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?