Megállapodás született az egymillió darab lőszer közös beszerzéséről

hegeracsucson
Brüsszel |

Egy éven belül egymillió darab lőszerrel látja el Ukrajnát az Európai Unió – állapodtak meg a tagállamok vezetői a csütörtöki uniós csúcstalálkozón. „Az Európai Tanács tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság által nemrégiben kiadott elfogatóparancsot Vlagyimir Putyin és a gyermekjogi biztosa ellen” – áll az állásfoglalásában, mely a tárgyalás első napján született.

Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető kormányfő csütörtökön késő délután megerősíttette, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videón jelentkezett be, és tájékoztatta a tagállamok vezetőit a háború fejleményeiről. Hozzátette, Zelenszkij egy vonatból szólt a politikusokhoz, konkrét tartózkodási helyéről ugyan nem árultak el többet, de úgy tudni, a frontvonal közelében járt. „Nagyra értékelte, és megköszönte Szlovákia segítségét” – hangsúlyozta Heger a vadászgépekre utalva, melyek már meg is érkeztek Ukrajnába. Az ukrán elnök beszédében kiemelte, a helyzet rendkívül feszült, és lőszerre van szükségük. Ami az Európai Békekeretet illeti – amelyből Szlovákia is kompenzációt kap az Ukrajnának átadott MiG-29-es vádaszgépekért cserébe – a vezetők támogatják a keret 3,5 milliárd euróval történő megemelését. „Mindnyájan tudatosítjuk, hogy ez elkerülhetetlen” – mondta azzal kiegészítve, a politikusok egyetértettek a kérdésben, s Magyarország sem ellenkezett. 

A szlovák kormányfő hangsúlyozta, Ukrajnának sürgősen lőszerre van szüksége, s a tárgyaláson elhangzott az is, naponta 30-60 ezer orosz rakéta éri Ukrajnát, az ukránok viszont csak néhány ezer lövedékkel tudnak válaszolni. Az Európai Tanács nyilatkozatában támogatta, hogy az EU sürgősen tüzérségi lőszert biztosít Ukrajnának, kérés esetén pedig rakétákat ad – közös közbeszerzésen keresztül, illetve az Európai Békekeret forrásaiból. A cél az, hogy az elkövetkező 12 hónapon belül egy millió darab lőszerrel támogassuk Ukrajnát. „Mindnyájan tudatosítjuk, hogy ez a támogatás egyrészt Ukrajna polgárainak életének védelmére irányul, másrészt viszont Európa biztonsága szempontjából is fontos” – folytatta Heger. Az ügyvezető miniszterelnök megjegyezte, Szlovákia számára gazdasági fellendülést is jelenthet, ha a lőszer gyártását nálunk végzik majd.

Az Európai Tanács tagjai elítélték a szexuális és nemi alapú erőszakot, valamint leszögezték, Oroszországnak haladéktalanul biztosítania kell az erőszakkal elhurcolt és deportált személyek hazatérését – legfőképp a gyerekekét. A Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs kapcsán megjegyzik, tudomásul veszik azt. Továbbá üdvözölték a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó új központ létrehozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?