Még több ellenőrzés várható a közutakon

<p>Rossz idők várnak azokra, akik eddig abban bíztak, hogy a rendőrségi ellenőrzések elkerülik az alacsonyabb kategóriájú utakat.</p>

Ján Packa országos rendőrfőkapitány az elmúlt napokban levelet küldött a járási rendőrkapitányoknak, amelyben arra szólította fel őket, hogy a II. és III. osztályú utakon gyakrabban ellenőrizzék a szabályok betartását.

„Ami a közutakon történt balesetek során elhunyt személyek számát illeti, az elmúlt 18 évben 2008 volt a legjobb. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy idén tovább fokozzuk a biztonságot az utakon” – mondta Packa. Ezért például új, lézeres radarokkal látták el a rendőröket; a berendezésnek köszönhetően az eddiginél nagyobb távolságra is lemérhetik egy gépjármű sebességét.

Ezzel az intézkedéssel akarják megakadályozni azt, hogy megismétlődjön a múlt augusztusi forgatókönyv, amikor egy hónap leforgása alatt 66 ember halt meg az utakon. December után ez volt a második legtragikusabb hónap. Az illetékesek bíznak benne, hogy ez már nem ismétlődik meg. Az ország történelmében eddig soha nem alakultak olyan kedvezően a baleseti statisztikák, mint most. Az utaknak eddig lényegesen kevesebb áldozata van, januártól 211 személy halt meg balesetek során, ami 2008-hoz képest 52 emberrel kevesebb.

Csak április volt rosszabb
Eddig soha nem látott lelkesedéssel hozta nyilvánosságra a rendőrség az első félév baleseti statisztikáit. A közúti közlekedésről szóló jogszabály hatálybalépése óta ugyanis a halálos áldozatokon kívül a sérültek száma is csökkent.

2008-hoz képest az év hatodik hónapjában is jobb eredményeket sikerült elérni – idén júniusban 38 ember halt meg, ami öttel kevesebb. A rendőrség ezt az új törvény hatályosságával és az új műszaki berendezések vásárlásával magyarázza. A közúti közlekedésről szóló jogszabály elfogadása után továbbra is az április az egyetlen olyan hónap, amelyben nem csökkent a halálesetek száma.

„Az utakon 1200 rendőrrel több vigyáz a szabályok betartására, új radarokat és gépjárművek súlyát mérő mérlegeket is vásároltunk” – szögezte le Packa. Egyelőre négy kerület kapott ilyen mérleget, a hónap végéig a maradék négybe is megérkeznek.

A járásokban is mérnek
Idén jelentős összeget fordítottak új radarok vásárlására, ami elsősorban abban mutatkozott meg, hogy az eddiginél jóval több sofőrt sikerült gyorshajtásért megbüntetni. A közlekedés-rendészet ezért a szabálysértésért közel 103 ezer sofőrt bírságolt meg, további 22 ezer sofőrt a járási kapitányságok egyenruhásai büntettek.

Az új radaroknak köszönhetően az alacsonyabb osztályú utakon is gyakrabban mérnek majd gyorsaságot – ilyen ellenőrzéssel a sofőrök eddig csak elvétve találkozhattak. „A II. és III. osztályú utakon, illetve a városokban is gyakrabban kell mérni a gyorsaságot. Ilyen rendelet tartalmaz az a levél, amit a járási kapitányságoknak küldtem szét” – árulta el Packa.

Félnek az augusztustól
Ebben a hónapban ráadásul minden eddiginél több rendőr lesz az utakon. Nem akarják, hogy megismétlődjön 2008 augusztusa, amikor csak egy hét alatt 25 ember halt meg. Ehhez fog hozzájárulni a májustól működő speciális kommandó, amely a Kobra nevet kapta. 15 tagjának feladata, büntetni azokat, akik az egyes járásokba – ismeretségüknek köszönhetően – gyakran elkerülték a bírságokat.

Főleg gyorshajtás, ittas vagy túl agresszív vezetésért büntetnek. Júliusban egy 27 éves férfit például azért büntettek meg, mert községben 75 km/h-val túllépte a megengedett sebességet; egy 25 éves sofőrt pedig azért, mert Vágújhelyen át 125 km/h-s sebességgel száguldott.

A legrosszabb Besztercebánya
A Kobrának eddig a Besztercebányai és a Zsolnai Kerületben volt a legtöbb dolga. Ezek a kerületek az egyetlenek, ahol idén nőtt a halálesetek száma. A legrosszabb helyzet Besztercebányán volt, ahol az első félévben 45 ember halt meg, ami a tavalyi eredményekhez képest 16 halálesettel több. Ehhez viszont hozzájárult polomkai buszbaleset, mely során 12 ember vesztette életét.

A közúti közlekedésről szóló jogszabály szigorú büntetéseket is bevezetett, egyes szabálysértésekért – például gyorshajtás, vagy ittas vezetés – akár 1300 eurós bírságot is kaphat a sofőr. A rendőrség viszont nem akarja elárulni, mennyi pénzt gyűjtött be bírságokon az új törvény hatálybalépése óta. „Ha jól emlékszem, akkor nem többet, mint tavaly” – állítja Packa, hozzátéve: ezt a mutatót elsősorban a sofőrök befolyásolják. „Ha jól vezetnek, mosolygunk, de ha rosszul, akkor csikorgatjuk a fogunkat” – mondta Packa.

A CRMC közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint egyébként a sofőrök többsége helyesli a közúti szabályok szigorítását. Egyetértenek abban is, hogy a gépjárművezetők többsége nem tartja be lakott területen az 50 km/h-s megengedett sebesség. A férfi válaszadók szerint ez ellen nem lehet mit tenni, a nők viszont azt állítják, hogy növelni kéne a rendőrök számát az utakon és a bírságokat is szigorítani kéne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?