Meg sem kérdezték a magyarokat a programról

Pozsony |

<p>Peter Plavčan oktatási miniszter (SNS-jelölt) ma adja át Robert Fico kormányfőnek a kormányprogramba szánt oktatási prioritások végleges verzióját.</p>

A tárcavezető két nap alatt mintegy 20 oktatásügyi szakszervezet és azok társszervezetei képviselőivel tárgyalt. Az egyeztetéseken a magyar szakmai szervezet nem volt jelen. „Ha szakmai vonalon megszólítanak bennünket, állunk elébe, de erre nem került sor. Magunktól pedig azért nem jelentkeztünk, mert úgy véljük, hogy a kormányprogram kidolgozása a politikusok dolga. Mi szakmai szervezet vagyunk, nem politikai csoportosulás” – mondta Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Peter Krajňák (Híd) oktatási államtitkár lapunknak megerősítette, nem hívtak meg magyar szervezetet a tárgyalásokra. „A tárgyalások most a választások előtti oktatási memorandum aláíróival zajlottak, köztük pedig nem volt magyar szervezet” – közölte Krajňák. Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője elmondta, hogy a szervezetet nem szólították meg, és közvetlenül nem vesz részt a kormányprogram kidolgozásában. Viszont képviselői kidolgoztak és továbbítottak az illetékes hivatalnokokhoz pár javaslatot. „Tóth Tibor, a Kerekasztal munkatársa egy hétpontos dokumentumot dolgozott ki, mely a kisebbségi oktatásügy legfontosabb kérdéseit tartalmazza. Fontos lenne, hogy legyen egy önálló magyar részleg a tárcán belül, hogy a kisebbség képviselői részt vehessenek a döntési folyamatokban, és ne csak meghallgassák őket, hanem hogy meg is valósíthassanak bizonyos programokat. Az állam részéről rendezni kellene azt a kérdést is, hogy pontosan milyen forrásokat biztosítanak a nemzetiségi iskoláknak” – magyarázta Tokár Géza. Hozzátette, több sarkalatos kérdést is felvetetettek, az viszont még kérdéses, hogy bekerülnek-e a kormányprogramba. Ahogyan azt is nehéz megjósolni, hogy mindebből mi valósulhat meg.

A tárca által kidolgozott munkavázlat, amelyhez a Denník N napilap hozzájutott, alig tartalmaz konkrétumot. Leszögezi ugyan, hogy nagyobb összeget kell fordítani az ágazatra, pontos összegről viszont nincs szó benne. A vázlat rendszerszerű reformokat sem tartalmaz, de a sorok között elismeri, hogy ezekre szükség van. Számol egy olyan „nemzeti program” kidolgozásával, mely év végére készülhet el, és amely az oktatásügyre vonatkozó hosszú távú célokat, terveket tartalmazná. A pedagógusok és az egyetemi oktatók béremelését és az iskolák felújítását is támogatja.

Peter Plavčan Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszterrel folytatott egyeztetését követően sem volt hajlandó konkrét számokról beszélni. „Szeretnénk elérni, hogy a választási ciklus alatt minden évben emelkedjenek a pedagógusbérek” – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a béremelés mértéke a koalíciós partnerek megállapodásán múlik. Andrej Danko, az SNS elnöke viszont úgy fogalmazott, hogy a pedagógusbérek 6–10%-kal emelkedhetnek évente. A második Fico-kormány első három évében 5%-kal emelkedtek a pedagógusbérek, de még így is jócskán alulmaradnak a más felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagkeresetéhez képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?