Még nem szálltunk vonatra a buszról

Pozsony |

<p>Kulcsfontosságúnak tartják a kisebb városok és falvak lakói a buszjáratokat &ndash; derül ki az Autóbusz-közlekedési Szövetség (ZAD) által készített felmérésből. A válaszadók 51%-a mondta, hogy régiójában csak busszal lehet utazni, mert nincs vonatközlekedés. A ZAD igazságtalannak tartja a kormány által bevezetett ingyenvonatozást, és jelentős veszteségektől is tart.</p>

A felmérés során összesen 12 ezer embert kérdeztek meg. „Az autóbusz-közlekedést úgy, ahogy ma működik, egyszerűen nem lehet helyettesíteni. Sok régióban csak busz jár” – mondta Peter Sádovský, a ZAD elnöke azzal, hogy a kormánynak jelenleg arra kellene választ adnia, miképp akarják támogatni az autóbusz-közlekedést, az ingyenvonatozás ugyanis túl nagy konkurenciát jelent. Az ingyenvonatozás miatt egyelőre nem csökkent a busszal utazók száma, de a ZAD szerint idővel az utasok 8 százaléka átszáll a vonatokra, ami a buszjáratok üzemeltetőinek évi 15,8 millió eurós veszteséget hoz.

A közlekedési minisztérium nem tartja indokoltnak a ZAD aggályait, Ján Počiatek szakminiszter szerint a díjtalan vonatozás nem okoz veszteséget a buszjáratok üzemeltetőinek. A kabinet csütörtöki ülésén ráadásul a kormány még több embernek adott lehetőséget az ingyenes vonatozásra. December 1-jétől már az özvegyi, szolgálati és rokkantnyugdíjra jogosult személyek, valamint az árvaellátásban részesülők is ingyen utazhatnak vonattal.

A cseh sajtó szerint az intézledéssel a cseh vasút jár jól. A Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) ugyanis a cseh állami vasút elöregedett vagonjait vette bérbe, hogy tudjon reagálni az utasok növekvő létszámára. Minden szerelvényhez két–három, 25–30 éves cseh vagont csatoltak. Az elöregedett cseh vagonok és mozdonyok használatáért naponta összesen 7230 eurót fizet a szlovák vasúttársaság. A szerződés az év végéig, vagy az előre meghatározott 413 ezer euró merítéséig marad érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?