Még ma kiderülhet, előzetes letartóztatásba kerül-e Kaliňák

Robert Kaliňák
Pozsony |

A bazini Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) a tervek szerint pénteken 15 órakor ül össze Robert Kaliňák volt belügyminiszter előzetes letartóztatásának tárgyalására – tájékoztatott Katarína Kudjáková, a bíróság szóvivője.

A gyanúsították kihallgatását délután három órára időzítették. A Speciális Büntetőbíróság bírója, Miroslav Mazúch Marek Para ügyvéd és M.C., a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) előzetes letartóztatásba való helyezéséről is dönt majd. Utóbbit korrupcióval gyanúsítják.

„A három gyanúsított előzetes letartóztatására vonatkozó indítványokkal kapcsolatos bírósági meghallgatás ma 15 órakor kezdődik Bazinban” – mondta Kudjáková.

Kaliňákot a NAKA nyomozói Robert Ficóval, a Smer elnökével együtt bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jog-körrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsították meg. Marek P. ügyvédet bűnszövetkezet létrehozásával, szervezésével és támogatásával gyanúsítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?