Mednyánszky László többnyelvű naplójáról

KISS-SZEMÁN ZSÓFIA

Mednyánszky a naplóit többnyire görög, kisebb részben (főleg a címeket) latin betűkkel írta, általában magyar, néhol német, esetenként francia nyelven, számos idegen kifejezést használva. Naplóit eredetileg jegyzet- és vázlatkönyvként, valamint címtárként használta. A kötetetek feljegyzéseket tartalmaznak Mednyánszky festésmódjáról, munkamódszeréről, mindenekelőtt a művészetéről, annak alakulásáról, fejlődéséről.

Mednyánszky naplója ma már 1877-től egészen haláláig, 1919-ig ismert. Először Kállai Ernő 1943-ban megjelent monográfiájában (Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1943) voltak olvashatók részeletek, majd 1960- ban Brestyánszky Ilona adott ki válogatást a naplójegyzetekből (Brestyánszky Ilona: Mednyánszky László naplója. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1960). Ekkor még csak az 1892-től született feljegyzések voltak ismertek. Nagy felfedezésnek tekinthető a 2000-ben publikált korai napló, amely az 1877–1881-es időszakot öleli fel (Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky korai naplói /1877–1881/ és a Varjak az itatón című festmény története. Szemelvények Mednyánszky László korai naplójából. In: Enigma, 2000, VII. évf., 24–25. sz., 307–344. o.), s végül a legnagyobb terjedelmű és a legteljesebb kiadás 2003-ban (Bardolyi István–Markója Csilla: Mednyánszky László feljegyzései. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2003 – a kötet szlovák fordításban is megjelent).

Mednyánszky Naplója három fő célt szolgált. A festő elsősorban érzéseit, lelkiállapotát, különböző események leírását rögzítette, hogy azokat alkalomadtán felidézhesse és festészetében felhasználhassa; továbbá gondolatok, hangulatok leírását, képmotívumok, tájak felvázolását tartalmazta, azok jellemzőinek (néhol pontokba szedett) meghatározásával, melyet közvetlenül a festészetében igyekezett alkalmazni. Másodsorban: Mednyánszky ide jegyezte fel azoknak a nevét és címét, akikkel együtt kívánt működni az általa tervezett közhasznú egyesületek ügyeiben. Harmadrészt, a festő a napló segítségével vizsgálta, összegezte művészi fejlődését, meghatározta annak irányát.

Mednyánszky László már a korai napló keletkezési idejében is erős hivatástudatot érzett, a festészet, illetve annak értelme sohasem vált számára kérdésessé, mindig elsődleges feladatát látta benne: „Fő dolog a festés” – írja már 1878-ban. Mednyánszky a festés kedvéért rögzítette a számára különleges vagy többször megfigyelt jelenségek képeit, melyekben a természet állandó változását szemlélte, nagyságát, szépségét kutatta. Ezek az emlékmegőrző táj- és hangulatleírások egy kis betekintést nyújtanak a festő fiatalkori, különcségében és kifinomultságában is szentimentális érzésekkel kísért világába, és olykor-olykor borongós merengésbe folynak át: „...Kellemetlenül hatott reám ezen hely megváltoztatása, mely helyre egy bizonyos kegyelettel emlékeztem. Mennek a napok, hónapok, évek, elillan minden nyomtalanul, csak bizonyos költői pillanatok maradnak mindig frissen emlékezetemben; ezek az egyetlen el nem veszhető kincsek, melyeket múlt lételünk jelenünkre hágy.”

Gyakran összegezte Naplójában az elvégzett munkát és terveit is, melyek művészi fejlődésének irányát mutatják, művészi meggyőződését bizonyítják. Egyértelmű, hogy Mednyánszky bizonyos egységre törekedett a művészetében; művészetének célját kereste, azt pregnánsan meg is fogalmazta, s céltudatosan törekedett annak technikailag is mind tökéletesebb megvalósítására. A festő választ keresett kora több általános és művészeti kérdésére, és a legalapvetőbb technikai nehézségektől a művészet értelmét és célját kutató elmélkedésekig terjedő kérdések foglalkoztatták. Tudomást szerezhetünk arról is, hogy a tájat mint a művész legbensőbb érzéseinek, belső világának kifejezőjét értelmezte.

Mednyánszky a tájban főleg hangulatot keresett, mely az általa kidolgozott színelmélet – tehát az egyes színek kifejezőerejének – hatására épült. A figurális festészetben ehhez hozzájött a szenvedélyek és az arcvonások kifejező ereje: „1. Mit keresek a tájban? Bizonyos színvegyületeket és hangulatokat. 2. Mit keresek az alakokban? Bizonyos színhatásokat és szenvedélyeket. Mennyiben volna jogos a kettő között a szigorú választás? Annyiban, hogy a tájban hamarább jönnék tán valamely tökélyre, ha egyedül folytatnám.”

A festő már a 19. század hetvenes éveinek végén pontosan tudta, milyen irányban szeretne fejlődni, továbblépni. Festészetének célját a maga által felvetett problémák megoldásában, a saját kérdéseihez kapcsolódó válaszokban kereste. A feljegyzések, a szó, a megfogalmazás segítségére vált a festészetben is. A jegyzetek alapján azt gondolhatjuk, hogy Mednyánszky egyrészt szigorú és kritikus volt önmagához, másrészt megértő, sőt türelmes is: nyilvánvalóvá vált számára, hogy megfelelő technikai felkészültség nélkül nem képes a maga által támasztott követelményeknek, művészi színvonalnak megfelelni. Nem kívánt megmaradni az akadémiákon tanult és begyakorolt munkamódszernél, ezért százával készítette főleg figurális tanulmányrajzait. Tudatosult benne, hogy a tanult és rögződött után vissza kell térnie fejlődésének már megkezdett irányához, aminek alapja a természethez fűződő mély kapcsolata volt. A természethez való közeledés teremtette meg számára az egyensúlyt a művészetében is. „Ma elhatároztam magamat véglegesen, soha többé nagyobb munkába természet nélkül fogni. Az ebbeni megerősítést nyertem a minapi torony és a tegnap kint készített stúdium folytán” – írta 1878-ban. Vajon mit jelentett számára ez a kifejezés? Biztosan állíthatjuk, hogy a mesterkélt, a sematikus ellen foglalt itt állást. Mednyánszky nem másolta a természetet szolgamódra. Természet után készült, részletes tanulmányrajzait sokra becsülte és gondosan őrizte, hiszen éppen ezek nyújtottak támpontot „összefoglaló” festői módszeréhez: a látvány nagyobb egységét természethű rajzainak alapján sűrítette egy-egy pontba vagy vonalba.

Alakfestészetében különösen a szenvedély kifejezését és annak papírra, illetve vászonra vetítését tartotta elsődlegesnek. Az ember indulatait, érzelmeit visszatükröző arc válik alaptémájává, az az arc, melybe belesűríthető talán egy egész emberélet vagy sors, de legalábbis egy jellegzetes vonás, mozzanat. Az arc, az arckifejezés rögzítése végigkíséri Mednyánszky egész munkásságát, s mindvégig százával készült vázlatai alapján dolgozott. A természethez való közeledést a természeti jelenségek iránti tisztelet jelentette számára, a lényegi megváltoztatás, átformálás igénye nélkül. Ebbe a természetbe az ember is beletartozik. A figurális festészetben is a természet utáni rajzra törekedett, élő modellt keresett tanulmányaihoz, festményeihez, s mindenekelőtt az arc kifejezése dominál alkotásaiban: „Karakterisztikus fejek faszcinációja. [...] Mi kell több az arckifejezésnél?” – kérdezte már korai naplójában, s valóban, az emberi arc vált alakfestészetében meghatározó motívumává.

A Napló sok helyen tartalmaz egy-egy lényeges információt festésmódjáról is. Az „összegző” módszeren kívül a mű felépítésének, megszerkesztésének kérdése is foglalkoztatta. A kompozíciót egy szempontból vizsgálva felveti: „Minden fejtörés kompozíció téren nézetem szerint felesleges, s legfeljebb odavezet, hogy friss megjelenéstül idegenedjék el.” Szükségesnek tartja azonban a „kompozícióféléket” mint gyakorlatokat „témák gyors feldolgozására”, tehát mint előkészítő eljárást bizonyos cél elérésére. Ez egyértelműen a sematikus képszerkesztés, a megszokott, csupán variáns állandó jelenlétének elvetésére utal.

A feljegyzésekből nyilvánvalóvá válik, hogy Mednyánszky nem másolta a kor művészi termését, hanem valóban átélte a küzdelmet egy-egy festészeti probléma megoldásáig. A természethez fűződő elmélyült viszonya művei tárgyára és hangulatára is döntő hatással volt, ahogyan életmódját is meghatározta. Mednyánszky László Naplójában kísérte figyelemmel a világ és saját sorsának alakulását, a művészet és saját művészete fejlődésének irányát, gondolkodásának menetét, s elmélkedések révén kutatta az élet és a művészet célját és értelmét. Ezért lehet ez a Napló a mai napig élvezetes és inspiráló olvasmány.

(Az előadás elhagzott a Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszéke által szervezett, Nyelvi ideológiák a kisebbség és a többség dialógusában című szimpóziumon.)

A szerző művészettörténész, a Pozsonyi Városi Galéria főkurátora