Matovič kész átadni a helyét annak, akit többen támogatnak

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič bármikor kész átadni az OĽaNO elnöki székét annak a személynek, aki nála nagyobb bizalmat élvez a képviselők között – jelentette ki ezt a pénzügyminiszter a mozgalom megalakulásának tizedik évfordulójának alkalmából tartott közgyűlésen.

„Minden mozgalomnak vagy pártnak folyamatosan fel kell tennie magának a kérdést, hogy a személy, aki a mozgalmat vezeti, a megfelelő-e. Az önreflexiónak állandónak kell lennie” – mondta Matovič. Hozzátette: örülne, ha a kérdésről még a mozgalom szerdai közgyűlésén szó esne.

„Készen állok átadni a pozíciómat bárkinek, aki nagyobb támogatásra tesz szert a tagjaink körében” – jelentette ki. Elmondta, addig nem választanak elnökségi tagokat, amíg azt nem előzi meg egy „tisztességes vita”.

Matovič elmondása szerint az OĽaNO azért november 17-re hívta össze a közgyűlését, mert a Smer is így járt el, és nem szerették volna, ha Robert Ficóék ezzel beszennyeznék november 17 üzenetét. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a mozgalom szeretné elérni, hogy a maffia soha többé ne kerüljön kormányra. A pénzügyminiszter meg van győződve arról, hogy az OĽaNO a közvélemény-kutatások által jelzett eredményeknél jobban teljesít majd a következő választásokon.

Végezetül Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő megköszönte az emberek bizalmát. 

(mr, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?