Matovič: Dzurinda magával tolt ki, az SaS a Smert segítette elő

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">A kétszeres volt miniszterelnök, Mikuláš Dzurinda, a Radičová-kormány bukásakor magával tolt ki és most már semmit sem jelent a politikában &ndash; vélte az OĽaNO elnöke.</span></p>

Igor Matovič a TA3 televíziós hírcsatorna műsorában elmondta, hogy az SaS-nek köszönhetően került hatalomra a Smer. Ennek ellenére Richard Sulíkot hitelesnek tartja, mert a pártja hasonlóan gondolkodik a korrupcióellenes harcról, mint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO).

A parlamenti képviselő elárulta, hogy a Lipšic-féle NOVA párttal is jól megértik egymást. A KDH-nál és a Hídnál Matovičot zavarja, hogy eljátszottak a Smerrel való koalíció gondolatával. „Ezek olyan menyasszonyai a Smernek. Én szívesen együttműködök bárkivel, aki azt mondta, hogy nem fogja a Smert segíteni. De én ezt látni is akarom.” – mondta az OĽaNO vezér.

Matovič elmondta, hogy pártja soha sem fog kormányt alakítani a Smerrel és az SNS-szel. Úgy véli, ez a két politikai szubjektum szétlopta Szlovákiát. „Amennyiben a kormány részei leszünk, a koalíció nem fog lopni. És mi is csak addig leszünk a részei, amíg el nem jön az első botrány. Amennyiben nem bírnak ellenállni a kísértésnek, úgy otthagyjuk a kormányt, és az megbukik.” – szögezte le a politikus.

Igor Matovič bevallotta, hogy más politikusokkal folytatott felvétele nincs, csak az, amelyen Radoslav Procházka szerepel. „Mostanra már mindenki tudja, hogy Matovičcsal nem lehet hasonló ügyleteket kötni. Nem fog fájni, ha a politikában lévő tolvajok nem fognak velem beszélgetni, vagy együttműködni.” – üzente a parlamenti képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?