Matovič azt mondja, nem egyezkedik Ficóval

Pozsony |

<p>Igor Matovič örül annak, hogy az SaS és a KDH vezetői megbékéltek, ám kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy meddig tart ez a helyzet.</p>

Az Egyszerű Emberek kezdeményezés vezéralakjának nem tetszik, ha az egyes koalíciós pártok frakciói előzetes figyelmeztetés nélkül szavaznak egymás törvénytervezetei ellen.

Az SaS frakcióból korábban kizárt, független képviselő tudja, ki váltotta ki a múlt heti viszályt az SaS és a KDH között, de erről nem nyilatkozik

Matovič a múlt héten kijelentette, hogy ha a a kormánykoalíció továbbra sem fogja tudni, tud-e kellő számú szavazatot biztosítani egy-egy törvény jóváhagyásához, akkor az Egyszerű Emberek négy képviselője előrehozott parlamenti választásokat fog szorgalmazni. Most azt mondja, ezen az álláspontján továbbra sem változtat, mert a kemény, de tisztességes játszmák híve. Visszautasította azokat a vádakat, hogy lepaktált az ellenzéki Smerrel. "Minden szlovákiait szeretnék biztosítani afelől, hogy azzal a semmirekellővel semmiről sem egyezkedek" - utalt Matovič Robert Ficóra.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) hét képviselője csütörtökön nem támogatta a KDH törvényjavaslatát, amellyel növelnék az illegálisan emelt épületekért járó bírságokat. A KDH az SaS magatartását a koalíciós szerződés megszegésének tekinti.

Matovič szerint az SaS-frakció egy része azért szavazott a KDH-s javaslat ellen, mert a kereszténydemokraták ugyanezt tették egy SaS-es tervezet esetében. Az Egyszerű Emberek vezetője a múlt héten felszólította a két pártot, tisztázzák az egymáshoz való viszonyulásukat, s ne viselkedjenek kisgyerekek módjára. A Koalíciós Tanács pénteki rendkívüli ülése után a két párt vezetői azt nyilatkozták, hogy tisztázták a nézeteltéréseket. Richard Sulík SaS-elnök elnézést kért a KDH-tól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?