Közélet

Matovič adóemeléssel kapcsolatos ötlete a szakemberek szerint is teljesen elhibázott

Pozsony | Igor Matovič legújabb ötletét, amely szerint a családi pótlék növelését az áfaemelésből befolyt összegből finanszírozná, az ellenzék és a kormánypárti politikusok többsége is határozottan ellenzi. Mit szólnak azonban az újdonsült pénzügyminiszter elképzeléseihez a gazdasági szakemberek?
Molnár Iván

2021. május 4. 19:00

Matovic
Igor Matovič fejéből futószalagon pattannak ki az olyan ötletek, amelyek a vezető kormánypárt, az általa vezetett OĽaNO koalíciós partnereiből is rendre hatalmas felháborodást váltanak ki - TASR-felvétel

Igor Matovič alig egy hónapja vette át a pénzügyminisztérium irányítását, ennek ellenére máris talált egy olyan témát a saját tárcáján belül, amellyel újra sikerült megosztania a kormánykoalíciót. Szokásához híven ezúttal is a közösségi oldalán jelentette be, hogy a fiatalok gyermekvállalási kedvének a növelése érdekében a gyermekek után járó szociális juttatások látványos növelését tervezi. Az előzetes becslések szerint az új intézkedés évi 2 milliárd eurós többletkiadást jelentene, amihez a sajtóba kiszivárgott hírek szerint Matovič az áfakulcs 20-ról 25 százalékra növelésével teremtené elő a szükséges összeget.

A pénzügyminiszter legújabb ötlete ezúttal az ellenzéki és a kormánypárti oldalon is hatalmas felháborodást váltott ki, csak a Matovič által vezetett OĽaNO pár képviselője próbált meg a főnöke védelmére kelni.

„Hajlandók vagyunk tárgyalni a családok támogatásáról, ezt azonban semmi esetre sem szabadna összekötni az adók növelésével. Az adóemelés az a vörös vonal, amit nem lépünk át, az áfaemeléssel így nem érthetünk egyet”

– foglalta össze a parlament pénzügyi bizottságának SaS-es elnöke, Marián Viskupič a pártja és lényegében a parlamenti politikusok többségének a véleményét. Miután a koalíciós partnerei sarokba szorították, tegnap már Matovič is légből kapott ötletnek nevezte, hogy pontosan 25 százalékra szeretné emelni az áfát, az áfakulcs növelését azonban továbbra sem vetette el. De valóban olyan ördögtől való Matovič ötlete? Mit szólnak ehhez a gazdasági elemzők?

Matovič ötletét két részre bontva lehet megvizsgálni. Egyrészt, milyen következményekkel járna az említett áfaemelés a lakosság pénztárcájára, másrészt, mennyiben segítené elő a gyermekvállalási kedvet a gyermekek után járó szociális juttatások növelése. „Az áfaemelés természetesen mindig dráguláshoz vezet. Ha valóra válna a pénzügyminiszter ötlete, vagyis az áfakulcsot 20-ról 25 százalékra növelnék, a termékek és szolgáltatások ára több mint 2,5 százalékkal nőne. A drágulás legnagyobb vesztesei pedig épp a kevésbé tehetős családok lennének, amelyeknek már most is súlyos pénzügyi gondjaik vannak” – állítja Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elemzője. Hasonló véleményen van Jana Glasová, a 365.bank elemzője is, aki szerint a kormány hatalmas baklövést követne el, ha a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság idején növelné az adókat, további forrásokat vonva el az egyébként is nehéz helyzetben levő cégektől és családoktól.

„Ha Szlovákia az adóemelés útjára lépne, akkor épp ellenkező irányban indulna el, mint az uniós tagországok többsége, amelyek az adócsökkentéssel próbálják elstartolni a gazdaságaikat. Ugyanezt szorgalmazzák a szlovák vendéglátóiparban és idegenforgalomban vállalkozók is”

– tette hozzá Buchláková. Bulgáriában például 20-ról 9, Csehországban 15-ről 10, Ausztriában pedig 10-ről 5 százalékra faragták le az áfakulcsot a járvány okozta válság miatt. „Az adócsökkentés növelné a gazdaság versenyképességét és a lakosság vásárlóerejét, aminek köszönhetően gyorsabban kilábalhatnánk a jelenlegi válságból. Az adók növelése ennek az ellenkezőjét okozná” – állítja Buchláková.

Ha az áfakulcsot valóban 25 százalékra emelnék, Szlovákia a második helyre lépne elő a legnagyobb áfakulccsal rendelkező országok toplistáján. Ennél magasabb, 27 százalékos kulcsra csak Magyarországon van példa. „Az áfakulcs növelése ráadásul az államkassza szempontjából sem biztos, hogy jó döntés lenne, hiszen az ezzel járó drágulás a lakossági fogyasztást is visszavetné, az adóbevételek így nem nőnének olyan mértékben, mint arra a pénzügyminiszter számít” – tette hozzá Glasová.

Az elemzők szerint nem hozná meg a várt eredményt a szociális juttatások látványos növelése sem, ez ugyanis csak korlátolt mértékben járulna hozzá a fiatalok gyermekvállalási kedvének a növeléséhez.

„A negatív demográfiai trendek visszafordítására több olyan európai ország is kísérletet tett, amelyeknek vészesen öregszik a lakossága. Általános recept azonban nem létezik, és egyáltalán nem biztos, hogy a családoknak juttatott pluszpénzzel ez megoldható”

– nyilatkozta Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár vezető közgazdásza. Szerinte a családi pótlék mellett ugyanolyan fontos a bölcsődék és óvodák számának a növelése, vagy például az anyasági szabadságról a munkapiacra visszatérő nők támogatása. „A rendelkezésünkre álló tanulmányok alapján elmondhatjuk, hogy a családi szociális juttatások növelésének nincs számottevő hatása a gyermekvállalási kedvre. Ennél jóval bonyolultabb a dolog. A gyermekvállalás ugyanis függ például az iskolázottság mértékétől is. Egyre több fiatal jár főiskolára, egyetemre, későbbre tolva a családalapítást, ráadásul a gyermeknevelés is egyre nagyobb költségekkel jár” – tette hozzá Buchláková.

Peter Helexa, az IstroAnalytica Közép-európai Tanulmányok Intézetének az ügyvezető igazgatója szerint a fentieket figyelembe véve, az adóemelés tovább rontana a helyzeten.

„A magasabb áfakulcs miatt a lakosság kénytelen lenne csökkenteni a fogyasztását vagy még a mostaninál is nagyobb mértékben adósodna el”

– állítja Helexa, aki szerint az ő számításaik azt mutatják, hogy az említett áfaemelés a lakosságot a megtakarításaik akár 6 százalékától is megfoszthatná. Az adóemelés helyett így Helexa is azt ajánlja, hogy az állam fordítson nagyobb figyelmet a gyermekeiket nevelő nők helyzetének a javítására. „A gyermekeket nevelő nők például továbbra is hátrányos helyzetben vannak a nyugdíjbiztosítás szempontjából azokkal szemben, akik inkább a karriert választják, miközben ennek épp ellenkezőleg kellene lennie, hiszen az előbbiek nagyobb értéket teremtenek a társadalomnak azzal, hogy felnevelik a gyermekeiket” – vallja Helexa. (mi, TASR)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Mától rózsaszín az ország

reggeli

Könnyen megvalósítható tippek – Váljon szokássá a reggeli!

Otthonában verte meg a DAC a Slovant, elmarad a bajnokavatás!

Otthonában verte meg a DAC a Slovant, elmaradt a bajnokavatás!

Súlyos közúti baleset a D2-es autópályán, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre

Súlyos közúti baleset a D2-es autópályán, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre

ddd

Online nézhetjük a díjátadó gálát

AstraZeneca

Az Európai Bizottság még nem hosszabbította meg a szerződését az AstraZenecával

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.