Matovič 500 eurót adna mindenkinek, aki részt vesz a választáson

matovic k

Igor Matovič (OĽaNO) egy új törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, melynek lényege, hogy az állampolgárok 500 eurós jutalmat kapnának a parlamenti választáson való részvételért.

Amennyiben a törvényt elfogadják, a szeptemberi előre hozott választáson léphet érvénybe, bár erre jelenleg rendkívül kicsi az esély.

A jutalmat a belügyminisztérium fizetné ki a postai szolgáltatásokról szóló törvény univerzális szolgáltatásokra vonatkozó része alapján.

Az OĽaNO ezt megelőzően azt javasolta, hogy a választáson résztvevők kapjanak 10 százalékos engedményt az államnak fizetett díjakból.

A parlament azonban az indítványt a keddi ülésen elutasította, a 139 jelenlévő képviselő közül csak 65-en szavaztak mellette, így nem került második olvasatba. Matovič párttársa, Milan Vetrák azt mondta, jobban szeretné, ha az eredeti módosítást fogadnák el, az egykori kormányfő és pénzügyminiszter ötletét „radikális megoldásnak” minősítette.

Mindezekből az látszik, hogy valószínűleg Matovič törvényjavaslatát szintúgy el fogják utasítani.

Attól tartunk, hogy minden idők legalacsonyabb részvétele lesz a soron következő választáson

– mondta keddi sajtótájékoztatóján Igor Matovič, aki egyúttal hozzátette, véleménye szerint az ellenzéki pártok, úgymint a Hlas, a Smer és a Republika arra számítanak, hogy a demokratikus választók nem mennek el szavazni.

Az OĽaNO elnöke úgy gondolja, a fejenkénti 500 eurós összeg „csupán töredéke annak, amit egy esetleges Smer-kormány ellopna, ha hatalomra kerülne”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?