<p>Pozsony. Az önálló Szlovákiáért tüntettek a Szlovák Testvériség hívei szombaton a fővárosban. A szélsőjobboldali megmozdulás ellen tüntetők – köztük több ismert személyiség – az Sznf téren tiltakoztak. A rendőrség hét embert vett őrizetbe.</p>
Március 14-i tüntetések
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14264935061136_11.jpg.webp?itok=P2zHrlMX)
ÚJ SZÓ-HÍR
A szélsőséges csoport a nácibarát szlovák állam megalakulását (1939. március 14.) ünnepelte, a résztvevők hangot adtak Brüsszel iránti ellenszenvüknek is. Három fő szónokuk volt, egyikük a német Junge Nationaldemokraten szervezet tagja. Elsősorban független Szlovákiáról beszéltek, azt szeretnék, ha az ország kilépne az Európai Unió börtönéből. A Nácimentes Pozsony kezdeményezés szervezői ellentüntetést szerveztek az Sznf térre. A Hodža téren tanyázó szélsőjobboldali csoportot szerették volna kiszorítani a főváros központjából, ám a rendőrök közbeléptek és elvágták a tüntetők útját. Egy ellentüntetőt őrizetbe vettek, mivel nem respektálta a hatóságok utasításait.
Az ellentüntetők között ott volt Pozsony korábbi főpolgármestere, Milan Ftáčnik, aki szerint a város lakosságának egyértelműen állást kellene foglalnia ebben a kérdésben. „Olyan várost szeretnénk, amelyben a náciknak nincs helyük” – mondta Ftáčnik. A volt főpolgármester szerint ahhoz, hogy a neonácik ne tüntethessenek a fővárosban, Pozsony óvárosának ki kellene jelentenie, hogy az akció alkotmányellenes. A tüntetők viszont nem sértik a hatályos jogszabályokat. „Ragaszkodni valami olyan sötéthez, diktatórikushoz és totalitáriushoz, mint amilyen a szlovák állam és a kommunista rendszer volt, az a lúzerek hitvallása” – mondta Peter Osuský (SaS) parlamenti képviselő.
Az ellentüntetők között ott volt Rudolf Schuster volt köztársasági elnök is, aki partizán testvére emléke miatt vett részt a megmozduláson. „A fasizmus mindig erőszakkal párosul, és erőszakkal nyilvánul meg” – mondta Ján Chudík, aki arra kérte a jelenlevőket, hogy mindig lépjenek fel a fasizmussal szemben. (TASR, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.