Galánta. Tegnap átadták a mintegy 72 millió koronából felújított galántai vasúti pályaudvart. Ez az összeg csak egy része annak az 500 milliónak, amit Szlovák Vasutak az utóbbi három évben országszerte több mint tíz vasútállomás felújítására fordított.
Már meg is rongálták
Galánta. Tegnap átadták a mintegy 72 millió koronából felújított galántai vasúti pályaudvart. Ez az összeg csak egy része annak az 500 milliónak, amit Szlovák Vasutak az utóbbi három évben országszerte több mint tíz vasútállomás felújítására fordított. Ladislav Saxa, a Szlovák Vasutak vezérigazgatója az átadáson elmondta, míg négy évvel ezelőtt az Európai Uniótól egyetlen koronát sem kaptak, az utóbbi 3 évben több vasúti szakasz felújítását a mintegy 150 millió eurós EU-támogatás felhasználásával tudták elvégezni. A megnyitón részt vett Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes és megbízott közlekedésügyi miniszter azon meggyőződésének adott hangot, hogy 2004-ben EU-taggá válunk, és akkor a szlovák vasút is nagyobb szerepet kap. Mikloš hangsúlyozta, a vasút még ma is a legtöbb embert foglalkoztató vállalat, ezért is fontos annak fejlesztése. Kérdésünkre, hogy a csomagmegőrzőt miért nem sikerült üzembe helyezni, a vezérigazgató elmondta, a felújítás szakaszokban folyik, és ekkora beruházás esetében nem mindig sikerül mindent egyszerre elvégezni. Az építők remélik, a munkájukat az utazó közönség is megbecsüli és nem tesznek kárt a berendezésekben. A vandálok viszont már szerdára virradó éjszaka szétverték a főépület egyik fotocellás üvegajtaját. Valószínűleg vasrúddal ütöttek lyukat a „törhetetlen” üvegen. Az ajtót a tegnapi megnyitó előtt sikerült kicserélni. (gaál)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.