Már a bevásárláson is igyekszünk spórolni

bevásárlás k
Pozsony |

A lakosság vásárlóerejének a romlása miatt októberben is csökkent a szlovákiai kiskereskedők forgalma. A Statisztikai Hivatal felmérése szerint a legnagyobb visszaesést a hiper- és szupermarketek, valamint a benzinkutak esetében mérték.

A kiskereskedelmi forgalom októberben 4,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. „Az évek óta tartó növekedést követően a kiskereskedők forgalma már a harmadik egymást követő hónapban csökkent. Az általunk vizsgált kilenc kiskereskedelmi szegmensből hatban mértünk zsugorodást” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

„A rekordmagas infláció már tavasz óta csökkenti a fogyasztói bizalmat és vele együtt a lakossági keresletet is, így nem csoda, hogy a szlovákiai kiskereskedők állandó árakon számított eladásai gyengülnek, októberben pedig tovább gyorsult a visszaesés üteme. Az elmúlt hónapban a lakosság betétállománya is látványosan zsugorodott, ami arra utal, hogy a háztartások egy része már a megtakarításait éli fel”

– tette hozzá Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

A nagyobb kiskereskedelmi szereplők, például a hiper- és szupermarketek már a második egymást követő hónapban küzdenek a csökkenő eladásokkal, októberben 2,4%-kal esett vissza az értékesítésük. A drágább üzemanyag miatt a benzinkutak bevételei ugyan nőttek, ám ha kizárjuk az áremelések hatását, a forgalmuk több mint 5 százalékkal esett vissza. Az utcai elárusítóhelyeken és piacokon kereskedők bevételei az egy évvel korábbihoz képest az ötödével estek vissza, de több mint a tizedével zsugorodott a csomagküldő szolgáltatások forgalma is. A kiskereskedelem második legfontosabb összetevőjének számító szaküzletekben (beleértve a textil- és cipőüzleteket, valamint a drogériákat) ezzel szemben 3,6%-kal nőtt az értékesítés. A számítógépeket és ezek tartozékait árusító üzletek forgalma csaknem 16, az élelmiszer-, ital- és dohányáruüzleteké pedig 3,7%-kal bővült. „A gépjárművek értékesítése és javítása 2022 októberében 8,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amit a járművek csaknem 17%-kal magasabb eladásai befolyásoltak. Az éttermi és vendéglátóipari értékesítés, amely az előző négy hónapban csökkent, októberben már csaknem 11%-os növekedést ért el” – tette hozzá Morháčová.

Koršňák szerint a fogyasztás az elkövetkező hónapokban is erősen korlátozott lesz, ami elsősorban a rekordmagas inflációval magyarázható.

„Az alacsonyabb és közepes jövedelmű háztartások megtakarításai lassan kimerülnek, emiatt a háztartási fogyasztás további csökkenésére számítunk, a kormány inflációellenes intézkedései ugyanis csak részben tompítják a háztartások reáljövedelmének a zsugorodását”

– figyelmeztet az UniCredit Bank elemzője, aki szerint idén valószínűleg a karácsonyi bevásárlások sem hozzák meg a kereskedők számára a várt áttörést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?