Magyar határzár: 30 kilométeres sávban szabad lesz a mozgás

határzár magyarország
Pozsony |

Magyarország ma éjfélkor lezárja a határait, de bizonyos esetekben továbbra is be lehet lépni az országba. Aki viszont nyaral, az a szállásadójától kérjen igazolást.

Magyarország bejelentette, a koronavírus-járvány miatt hétfő éjféltől lezárja a határait. Azonban az országból való kilépést a magyar hatóságok hétfő éjfélt követően sem akadályozzák.

A magyar hatóságok álláspontja, hogy akik a határmenti régióban laknak, továbbra is beléphetnek Magyarországra. Aki a szlovákiai oldalon a határtól legfeljebb 30 kilométeren belül lakik, az 24 órára átmehet, és a 30 kilométeres határsávon belül mozoghat Magyarországon. Információink szerint ehhez munkáltatói igazolás sem kell.

Hétfőn éjféltől a magyar hatóságok a Magyarországra való belépéskor a személyi igazolványt regisztrálják. Nyilvántartásba veszik, hol és mikor lépte át az adott személy a határt. Magyarországon belül a rendőrség ellenőrzi, hogy az érintett személyek a 30 kilométeres határsávon belül maradnak-e. Ha a rendőrök Magyarországon belül, például egy közúti ellenőrzés során, igazoltatnak egy érintettet, és kiderül, hogy az átlépte a 30 kilométeres sávot, akkor kiutasítják az országból.

Ez utóbbi miatt érdekes helyzetbe kerülnek azok, akik jelenleg a 30 kilométeres határsávon kívül tartózkodnak, de a határzár után akarnak kilépni Magyarországról. Így például azok, akik jelenleg a Balatonnál nyaralnak, de csak kedden, vagy az után terveznek hazajönni Szlovákiába. Úgy tudjuk, a magyar hatóságok azt javasolják, ilyen esetben az érintettek a szállásadójuktól kérjenek igazolást arról, hogy még a határzár előtt, tehát hétfő éjfél előtt érkeztek az országba. Egy közúti ellenőrzés esetén az igazolással lehet bizonyítani, hogy az érintettek nem sértették meg a 30 kilométeres határsávra vonatkozó előírást.

Ugyancsak érdekes kérdés, hogy a legalább egy hónapig tartó határzár idején mi várható a Budapest-Prága nemzetközi vasútvonalon. Az ott közlekedő EC-ket ugyanis sokan használják Szlovákián belüli utazásra a Párkány-Érsekújvár-Pozsony vonalon. A Magyar Államvasutak (MÁV) ügyfélszolgálatától azt az információt kaptuk, hogy a nemzetközi vonatok a határzár ellenére is közlekedni fognak. Azt azonban, hogy miként oldják majd meg a Magyarországra belépni jogosult utasok kiválogatását, nem tudták megmondani.

A magyar rendőrség egyébként engedélyezheti a beutazást azoknak, akik bírósági vagy hatósági eljárás miatt, üzleti ügyben vagy munkavégzés miatt, esetleg egészségügyi ellátás igénybevételére érkeznek. Szintén felmentést kaphatnak a családi eseményen – esküvőn, keresztelőn vagy temetésen – részt venni kívánó, illetve a hozzátartozójukat ápoló külföldiek, valamint az ott tanuló nem magyar állampolgárok. Mentesülnek a szabály alól a fuvarozók, továbbá a magyar kormány belépési lehetőséget adott a kiemelt jelentőségű, nemzetközi vonatkozású kulturális, egyházi és sportesemények résztvevőinek is.

Ez utóbbi nem véletlen, ugyanis szeptember 24-én a budapesti Puskás Aréna lesz a színhelye az Európai Szuperkupa-döntőnek, amelyen az idén a Bajnokok Ligája győzteseként a Bayern München és az Európa Liga elsőjeként a Sevilla találkozik egymással. A meccsre nagyjából 20 ezer szurkoló mehet be a tervek szerint, és hatezer külföldit várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?