Maďarič lemond az alelnöki posztról, de miniszter marad

MÓZES SZABOLCSPozsony. Eddig nem volt divatban, hogy a Smerben fejek hulljanak egy-egy választás után: igaz, hogy az utóbbi tíz évben Ficóéknak nagyrészt sikeresek voltak a kampányaik – ezeket pedig Marek Maďarič vezette.

MÓZES SZABOLCS

Pozsony. Eddig nem volt divatban, hogy a Smerben fejek hulljanak egy-egy választás után: igaz, hogy az utóbbi tíz évben Ficóéknak nagyrészt sikeresek voltak a kampányaik – ezeket pedig Marek Maďarič vezette. Most nem jött ki a lépés, az államfőválasztás második fordulójában Robert Fico súlyos vereséget szenvedett Andrej Kiskától. Maďarič pedig – pártbéli főnökével ellentétben – levonta a konzekvenciát: lemond a Smer alelnöki posztjáról.

„Ez a gesztus javíthat a politikai kultúrán” – véli Ján Baránek politikai elemző, aki szerint ugyanakkor Fico vereségéért távolról sem csak Maďarič okolható. „Ott van maga a jelölt is, aki sikertelen volt, a felelősség nagyobb része őt nyomja” – tette hozzá a TASR-nek a Polis közvélemény-kutató ügynökség vezetője. Martin Klus politológus úgy véli, Maďarič ezzel a gesztussal Ficót segítette ki. „Magára vállalta a felelősséget, hogy ne kelljen ezt tennie a miniszterelnöknek” – fejtette ki az elemző, hozzátéve: a demokratikus országokban ilyen vereség után egy kormányfő minimálisan felkínálja lemondását.

Az idén 48 éves Maďarič 2002-ben a Smer sajtóosztályán kezdte, 2006-ban már a párt kampányát vezette, a választás után pedig kulturális miniszter lett. Több nagy vihart kiváltó törvény is a nevéhez fűződik – pl. a sajtótörvény módosítása vagy az új államnyelvről szóló jogszabály, amely bírságokat is bevezetett. Ezekért a törvényekért számos kritika érte az országot, ám ennek is köszönhető, hogy a Smer egyik öklének számított.

2006–2010 között, amikor felmerült, hogy Fico esetleg mégsem szeretné miniszterelnökként folytatni pályafutását, két ember neve merült fel lehetséges utódként: Robert Kaliňák és Marek Maďarič. A pártot jól ismerők a Smer egyik fő ideológusának tartották. 2010 után fokozatosan háttérbe szorult, Fico köztársasági elnökké választása esetén senki sem számolt azzal, hogy ő lenne az új kormányfő.

Nem lenne meglepő, ha a Smer május elejére összehívott rendkívüli kongresszusán több alelnök is bukna. Vladimír Maňkát pl. a Marian Kotlebától elszenvedett tavaly őszi vereség óta nem nagyon „mutogatják”, amikor a második forduló előtt Fico demonstratívan felvonult alelnökeivel és összetartásukat jelképezve megfogták egymás kezét, Maňka nem volt ott. Háttér-információk szerint szintén gyenge Dušan Čaplovič pozíciója is, aki oktatási miniszterként nagy reformokat ígért, ám azóta a kormány egyik leggyengébb láncszemévé vált. Könnyen lehet, hogy a Smer vezetőségében egy hónap múlva több új arc is megjelenik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?