Nem egyeztek meg a magyar pártok

Ma sem egyeztek meg a magyar pártok
Pozsony |

Tegnap esti egyeztetésük során megint nem jutottak közös nevezőre a magyar pártok a parlamenti választás előtti együttműködést illetően.

Az MKP által kezdeményezett találkozón részt vett a Híd, a Magyar Fórum, az MKDSZ és az Összefogás küldöttsége is.

A küldöttek a választási párt létrehozásáról és annak előfeltételeiről egyeztettek. Az estig tartó tárgyalás során azonban nem közeledtek az álláspontok. Az egyeztetés után az egyes delegációk tagjai arról beszéltek, az egyik fő pont, amiben nem tudtak megállapodni, az volt, kormányra lépnének-e a Smerrel. A Híd képviselői szerint erről a választások eredményeinek tükrében, a választási párt egyes résztvevőinek konszenzussal kellene döntenie. Ellenben az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás már a voksolás előtt, a választási párt létrehozása számára is elengedhetetlennek tartja a Smertől való világos elhatárolódást. Az MKDSZ sem zárta ki a Smerrel való kormányzást.

Ugyanakkor ezen kívül is számos vitás kérdés van még, így a választási párt működését szabályzó alapszabály megalkotása is nyitott, illetve egyes személyi kérdésekben sincs közös álláspont. A felek úgy nyilatkoztak, tárgyalóasztalhoz akarnak még ülni, de még nem tudni, mikor kerülhet sor újabb egyeztetésre.

Nincs sok idő

A jövő február végén esedékes parlamenti választás előtti határidők miatt azonban már csak kevés idő maradt a megállapodás létrehozására. Andrej Danko (SNS) házelnök a jövő hétfőn tűzi ki a voksolás időpontját. Ezt követően az érvényes jogszabályok szerint a választás utánig nem lehet módosítani a pártok nevét. Így ha a belügyminisztériumhoz a héten nem érkezik névváltoztatási indítvány, a pártok, beleértve az esetleges választási szubjektumot is, csak a jelenlegi nevükön indulhatnak a választáson. A jelöltlistát pedig előreláthatóan november végén kell majd leadni.

Tárgyalni akarnak

A Híd és az MKP tárgyalódelegációjának tagjai is úgy nyilatkoztak, most a saját pártjukon belül fognak egyeztetni arról, milyen lépéseket tesznek.

Menyhárt József, az MKP elnöke arról beszélt, hogy az elnökségüket a pártok együttműködésének azon lehetőségéről tájékoztatják, amely szerint az Összefogás lehetne az a választási párt, amelynek listáján a többiek is elindulhatnak. A párt elnökségének erről a megoldásról kell majd döntenie. "És arról is tájékoztatjuk az elnökségünket, hogy ehhez a megoldási javaslathoz hogyan viszonyultak a többiek" – tette hozzá az MKP elnöke. Menyhárt azt is elmondta, a tárgyalófeleknek vannak még személyekre vonatkozó feltételei is és az összes technikai kérdést sem tudták még lezárni.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke arra emlékeztetett, a Híddal kitárgyalt előző megoldási javaslatot az elnökségük elutasította, mivel annak kialakításában a kisebb szubjektumok nem vettek részt. "Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez alkalommal mind az öt párt egyezzen meg. De amennyiben valamely szubjektum úgy látja, van legalább egy olyan kérdés, amiben ő nem tud engedni, akkor elég nehéz helyzet elé állítja a tárgyalódelegációt" – mondta Őry.

Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter a tárgyalások után elmondta, annak ellenére, hogy most nem állapodtak meg, készek konstruktívak lenni. "Elsősorban azonban a Hídnak és az MKP-nak kell megegyeznie" – tette hozzá.

Ravasz Ábel a Híd alelnöke, egyben romaügyi kormánybiztos úgy nyilatkozott, addig tárgyalnak majd, amíg szükséges. Egyetértett Sólymossal abban, hogy a két nagyobb párt megállapodására kell alapuljon az együttműködés. "A kisebb pártoknak alkalmazkodniuk fog kelleni"– tette hozzá. Ravasz kiemelte, nem feltételekkel, hanem kompromisszum-javaslatokkal érkeztek az egyeztetésre.

Az egyik párt sem zárta ki, hogy újra tárgyalóasztalhoz ül a többiekkel.

A Smerrel, vagy nélküle?

A Híd delegációjának mindkét tagja, Sólymos és Ravasz is úgy nyilatkozott, a választás előtt nem akarják kizárni a Smert a lehetséges kormánykoalíciós partnerek sorából. Solymos a Smerrel való 2020 utáni esetleges kormányzással kapcsolatban elmondta, szerintük az lenne a legjobb, ha a választáson közösen induló magyar pártok a voksolás másnapján, annak eredményei fényében konszenzussal döntenének arról, kivel lépnének kormányra.

Arra a kérdésre, hogy miért kell a Smerre vonatkozó konszenzusos döntéssel a választás utánig várni, Ravasz azt válaszolta, ennek a döntésnek a voksolás utánra való halasztása egy jó kompromisszum. "Szerintem ebben reálpolitikai döntést kell hozni a választás utáni napon" – fejtette ki a Híd alelnöke a kormányalakításról szóló álláspontját. Szerinte a tárgyalódelegációk között nem az volt az egyetlen vitás pont, hogy ki tudják-e zárni a Smerrel való kormányzást, vagy sem. "Nem ezen az egy feltételen múlt"– magyarázta. Elmondta, a létrehozandó választási párt alapszabályáról, annak működési elveiről nem is tárgyaltak. "Nem jutottunk el idáig" – mondta Ravasz.

Menyhárt József, az MKP elnöke a Smerrel és az SNS-szel való 2020 utáni kormányzásról úgy nyilatkozott, nem tartják jónak ezekkel a pártokkal való együttműködést. "Nem tartottuk jónak azt sem, amikor a Híd belépett ebbe a kormánykoalícióba, illetve a Kuciak-gyilkosság után ki kellett volna lépniük" – mondta, és hozzátette – "Ennek a rendszernek mennie kell."


Az Összefogás és a Magyar Fórum feltételei

Mózes Szabolcs, az Összefogás egyik alapítója az egyeztetés után elmondta két alapvető kérdésben nem tudtak megegyezni. Az egyik, hogy a Híd nem tudta kizárni, hogy a választás után koalícióra lépjen a Smerrel. Ez pedig számukra alapvető feltétel. Mózes szerint a másik kérdés a jelöltlistán szereplő személyekre vonatkozik. Az Összefogás korábban jelezte, Jakab Elemér és Bastrnák Tibor hidas parlamenti képviselőket nem látnák szívesen egy közös listán, Bugár Bélát pedig felszólították, maga döntsön a listáról való távolmaradásáról. Mózes azonban hozzátette: "Még nem zártuk le." Szerinte ha a Híd ebben a két kérdésben nem enged, akkor valószínű, hogy három magyar párt, az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás együtt, a Híd nélkül vág neki a választásnak. "Az MKDSZ-nek egy ilyen esetben el kell majd döntenie, hogy mindezek ellenére a Híddal tart-e vagy sem" – tette hozzá.

Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője kiemelte, ők nem állítottak feltételeket arra vonatkozóan, mely konkrét személyekkel akarnak együttműködni, illetve ki az, akit kizárnak. A pártelnök azonban hozzátette, magát a Híd pártot utasítják el. "A Híd mint párt ugyanarra a szintre süllyedt mint a Smer Robert Ficoval, mi ezért kizárjuk azt, hogy a Híddal, mint politikai párttal együttműködjünk" – nyilatkozta Simon. 

Az MKDSZ

Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke a Smerrel való kormányzással kapcsolatban azt mondta magyaroknak az a legjobb, ha a parlamentben és a kormányban is helyet kapnak, így a választás előtt nem zárta ki a Smerrel való együttműködést. Fehér úgy nyilatkozott, pártjának elnöksége kedden dönt a további lépésekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?