Ma megint megyeelnököt választunk

Pozsony |

<p>A nyolc megyéből ötben ma ismét az urnákhoz járulhatnak a választók. Mind az öt megye déli, vagyis magyarok által lakott. Meglepetésekre senki nem számít, az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a jelöltek csak nagyon ritkán képesek fordítani az első kör eredményein. Változást csak a hirtelen megugró részvétel hozhatna, ez viszont szintén nagyon ritka.&nbsp;</p>

Ráadásul a két héttel ezelőtti első fordulóban csak 20,1%-os volt a részvétel, ami kevesebb, mint 2009-ben (22,9%). Négy éve a második fordulóban a szavazók 18,39%-a járult az urnákhoz, az elemzők a mai nap folyamán ennél is alacsonyabb részvételt jósolnak. Pozsony megyében Pavol Frešo (közös jobboldali jelölt) és Monika Flašíková-Beňová (Smer), Nagyszombatban Tibor Mikuš (Smer) és Berényi József (MKP), Nyitrán Milan Belica (Smer) és Tomáš Galbavý (közös jobboldali jelölt), Besztercebányán Vladimír Maňka (Smer) és a szélsőjobboldali Marian Kotleba, Kassán pedig Zdenko Trebuľa (Smer, Híd, MKP) és Rudolf Bauer (jobboldal) csap össze ismét – a felsoroltak közül két hete az elsőként említett jelöltek kapták a több szavazatot. A választásra a rendőrség is készül. Az érintett településekre gyalogos és autós járőröket küldenek, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NKA) pedig már megindította az eljárást az első fordulóban bejelentett szavazatvásárlások ügyében. Sok bejelentés bizonyult alaptalannak, de Ólublón, Jernyén és Šimorovcén eljárás indult. (vps) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?