Ljubicic volt a nap legboldogabb vesztese

„Németország kapitányaként háromszor nyertem már Davis-kupát. Egyik győzelem sem jelentett azonban annyit, mint ez a mostani, amit a földijeimmel együtt értem el. Horvátország annak idején a sorozat harmadik vonalában kezdett. Hittük, hogy ennél többre vagyunk hivatottak, de persze a döntőről még nem is álmodtunk. S lám, ma mi vagyunk a Davis-kupa bajnokai” – mondta meghatottan Niki Pilic néhány perccel a horvátok történelmi sikerét követően, mialatt a piros-fehér kockás szurkolótábor önfeledten ünnepelte az övéit.

A vendégtábort Mario Ancic tette boldoggá, ő viszont nem akart érzelmekről beszélni: „Nem szeretem, ha az érzéseimről kérdeznek. Sok minden lejátszódott bennem a meccslabda előtt, de igyekeztem az adogatásomra összpontosítani. A győztes pont után pedig már kitörhettek az érzelmek...”

Ivan Ljubicicot mintha kicserélték volna, a Hrbatýval vívott három és fél órás küzdelem után falfehéren, fáradtan felelgetett a kérdésekre, Ancic győzelme után viszont ragyogott: „Én vagyok a nap legboldogabb vesztese! Egy pillanatig sem kételkedtem a sikerben, még akkor sem, amikor kikaptam Dominiktól. Mikor megtudtam, hogy Mertiňák játszik, biztos voltam benne, hogy Mario elbír vele.”

Bár nem lépett pályára, a diadalnak nagyon örült Goran Ivanisevic, a horvátok mára már legendás játékosa is: „Ha az ember csak a pálya széléről biztatja a többieket, nem sokat tehet, legfeljebb a hangját veszítheti el” – nyilatkozta rekedten Ivanisevic. „Ez a mostani siker rögtön a wimbledoni győzelmem után következik a rangsorban.”

Hogy mi döntött, mi volt a kulcsmomentum, melyik adogatás bizonyult a legfontosabbnak, a győzelem mámorában a horvátok számára másodlagossá volt. „Mi vagyunk a bajnokok, – szögezte le Mario Ancic megunva a sok beszédet, – ebben a pillanatban nincs ennél fontosabb.” S valószínűleg nem volt horvát Pozsonyban, Zágrábban, Splitben és sehol máshol, aki ne értett volna egyet vele... (bt)