Lengvarský tárgyal az orvosokkal

Leng
Pozsony |

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter bízik abban, hogy júniusig képesek lesznek teljesíteni az orvosok követelését.

A tárcavezető hangsúlyozta, továbbra is tárgyalásokat folytatnak a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ), amelynek vezetője, Peter Visolajský kedden bejelentette, sztrájkkészültségbe léptek. A LOZ elnöke szerint az orvosoknak elege van abból, hogy a munkaerőhiány miatt folyamatosan többet kell túlórázniuk, mint a törvény által előírt maximális óraszám.

Éppen ezért a szakszervezet képviselői arról győzködik az orvosokat, hogy ha a kormány nem hajlandó rendezni az ügyüket, akkor ne vállalják el a túlórákat. Visolajský szerint ezzel akár veszélybe is kerülhet a kórházak működése. Ha továbbra sem születik megoldás, akkor a LOZ a tömeges felmondás lehetőségét sem zárta ki. Lengvarský azt mondta, már Eduard Heger kormányfőt is tájékoztatta a körülményekről, a tárca pedig hajlandó párbeszédet folytatni a szakszervezettel.

„Bízom benne, hogy semmiféle összeomlás nem fenyegeti az egészségügyet”

– tette hozzá a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?