Lassan elindulunk Európa felé

# Nyolc napig tartott a vita a belgrádi törvényhozásban, végül mindössze egy szavazaton múlott, hogy visszaszolgáltatják a Vajdaság autonóm hatásköreit. Nem volt könnyű dolguk, hiszen sokak szemében az autonómia szó – Szlovákiához hasonlóan – még mindig vörös posztó.

Valóban hosszadalmas vita után sikerült csak elfogadni a törvényt, amely a Vajdaságnak részlegesen visszaadja a törvénykezési jogokat. Részlegesen, nem teljes mértékben, hiszen a Vajdaság nem kapja vissza a tartomány valamennyi hatáskörét, amely 1989 előtt megillette. A szerb társadalomban azonban ennél többet elérni pillanatnyilag szinte lehetetlen. Az elmúlt tíz év rányomta bélyegét az emberek gondolkodásmódjára, úgyhogy aki ebben az országban csak kiejti a száján az autonómia szót, annak a megbélyegzésnek teszi ki magát, hogy egy bizonyos országrészt el akar szakítani Szerbiától. A VMSZ képviselőinek és a demokratikusan gondolkodó honatyáknak tehát egy nagyon összetett helyezetben sikerült kivívniuk a törvény elfogadását.

Ön tavaly novemberben találkozott Rolf Ekéusszal, az EBESZ kisebbségi főbiztosával. Milyen volt az ő hozzáállása az omnibusztörvényhez? Ha jól tudom, elődjénél, Max van der Stoelnál vehemensebben támogatta a vajdasági autonómiát.

Nehéz párhuzamot vonni köztük, mert két különböző mentalitású személyiségről van szó. Ekéus megközelítését rámenősebbnek, célratörőbbnek tartom, Van der Stoel úr kényelmesebb, konformista hozzáállásánál mindenképpen elfogadhatóbbnak.

Zoran Djindjics kormányfő sohasem ellenezte, hogy a Vajdaság maradéktalanul visszakapja az őt egykor megillető hatásköröket. Az ő pozitív hozzáállása mennyire tudta befolyásolni a parlamenti történéseket?

Döntően befolyásolta a törvény megszületését, ennek híján a vajdasági pártok hiába is erőlködtek volna, a törény nem ment volna keresztül a szerb parlamenten. Úgy érzem, Zoran Djindjics teljes mértékben ura a helyzetnek, a kormány nagyobb megrázkódtatások nélkül végzi a munkáját, és azokat a törvényeket, melyek kikerülnek a kormányból, a parlament is általában elfogadja.

A hétfőn megszületett törvénynyel kapcsolatban még egy nevet kell említenünk, Páll Sándorét, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség elnökéét, aki a szavazáskor kivonult a teremből, sőt a vitában támadta a vajdasági autonómia egészét.

Ezt csak szégyenteljes viselkedésként minősíthetem. Páll Sándor nem először áll így hozzá a vajdasági kérdésekhez és a vajdasági magyarság problémáihoz, de engedje meg, hogy inkább ne minősítsem az ő cselekedeteit, amelyek híven tükrözik azt a beállítottságot, ahogy ő viseltetik a közös gondjaink iránt. Tényleg nem akarom az energiámat egy alig létező pártra fecsérelni.

A törvény 24 államigazgatási területen adja vissza a Vajdaság jogköreit. Mennyire lehetnek elégedettek ezzel a jogszabálylyal?

Nem vagyunk teljes mértékben elégedettek. A végcélunk, hogy a közeljövőben kidolgozzuk az alkotmány módosításának tervezetét, amely teljes körű autonómiával rendezné a Vajdaság státusát. Ez a törvény az első lépés ennek a rendezésnek az útján. Nem teljesen kielégítő tehát a jogszabály, mert több esetben nem rendezi elégségesen a még nyitott kérdéseket. Az azonban fontos, hogy ez az első igazi áttörés egy centralista államrendből kivezető úton.

A törvény hatályba lépése után melyik rendelkezése befolyásolja majd leginkább a vajdasági magyarok mindennapjait?

Természetesen nem elvetendő a vajdasági magyarság sorsának alakulása sem, ebben a törvényben azonban nincs kihangsúlyozva a vajdasági magyarok kérdése, de a Vajdaságon belül a kisebbségi kérdések rendezése most már sokkal gyorsabban és pozitívabban történhet. Morális áttörésről van szó, fény jelent meg az alagút végén. Ez a törvény egy centralista állam lebontására tett első kísérlet, és azt az akadályt sikeresen vettük. Felcsillant a reménye annak, hogy rendeződhetnek a viszonyok, és normális kereteken belül folytatódhatnak a szinte a középkor felé húzó szerbiai történések. Fordul az irányunk, és lassan elindulunk Európa felé. Ez a törvény erről szól.