A rossz vezetők

Árulkodó és komikus, hogyan keverte magát bajba a három párt, miként omlott rá hosszú hónapok belső frusztrációja a vezetőkre, és milyen módon próbálnak ezzel megbirkózni. A divatos cégvezetőképzőkön – ha nem félnének a politika és az üzlet keveredésétől – külön előadásokat lehetne szentelni annak, miként oldotta meg a három pártelnök három különbözően rossz módon a nagy koalíciós válságot és ezen belül a saját maguk pártjának kis válságát.

Robert Fico a pártelnök, aki vezetőként ott se volt. A miniszterelnök elmúlt hónapokban következetesen arra játszott, hogy ne vegyen tudomást a koalíciót feszítő belső problémákról, csak akkor lépett közbe, ha már nagyon égett a ház. És mire hivatkozik most? Hogy a Smer frakciója stabil, ezentúl pedig semmi köze ahhoz, milyen módon semmisíti meg magát a két partnere. Annak ellenére teszi ezt, hogy tevékenyen hozzájárult a problémák kialakulásához. Csak három példát említve: a be nem jelentett és belsőleg nem kommunikált külföldi útjai, Michal Šimečka házelnökhelyettesi leváltásának „átverése” a koalíción és a miniszteri kivételezés (Šimkovičová megvédése, Dolinková megalázása) mind hozzájárultak a koalíción belüli feszültségek eldurvulásához.

Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke a túlkompenzáló, de gyenge főnök példája. Tavasztól egy darabig tehetetlenül nézte, mi történik a pártján belül, és úgy gondolta, semmilyen módon nem kell kezelnie az elégedetlen képviselői kéréseit, a problémák megoldják magukat. A nyáron nem zavarták Migaľék kezdődő félreszavazásai sem, nem akart tudomást venni arról, hogy a pártja nem egységes. Mikor aztán megjött az ukáz a központtól a rendcsinálásra, akkor pedig radikális eszközökhöz folyamodott: kapásból kizárt a pártból két képviselőt, és kommunikációs offenzívát indított arról, ki is a hibás – tette ezt belső információkkal kevert vádak kiszivárogtatásával.

A harmadik felelős, Andrej Danko pedig egyszerűen csak inkompetens és fölöslegesen agresszív. Az SNS elnöke már egy éve, az elnökválasztás előtt is nyíltan a közös koalíciós érdek (akkor épp Pellegrini elnökválasztási győzelme) ellen dolgozott, hogy aztán a házelnöki poszt kapcsán megnyisson egy teljesen fölösleges, a pártközi kapcsolatokat hónapokig mérgező konfliktust, ezzel párhuzamosan pedig több, a koalíción belüli kultúrháborút. Eközben az emberi alkalmatlansága és nehéz természete miatt a frakciója egy részét is elvesztette, és a közelgő csőd ellenére sem volt képes megtalálni a közös hangot Rudolf Huliakkal.

Ami a helyzet érdekessége, hogy a pártvezetői inkompetencia nem a koalíció sajátja, simán folytatható lenne a felsorolás a kormánypártokon kívül is. Richard Sulík a tavasszal megunta a politikát, és valós alternatíva nélkül otthagyta a SaS-t. Igor Matovič teljességgel alkalmatlan a közös munkára bárkivel, bármiben. Jaroslav Naď a legkellemetlenebb „rendszerváltó” párttá teszi a Demokratákat. A PS legalább három évet elvesztegetett a rossz központi döntések miatt. És hogy messzebbre ne menjünk: a Magyar Szövetség jelenlegi problémáinak túlnyomó része a magyar pártok elmúlt egy évtizedének vezetési problémáiból fakad. Márpedig amilyenek a vezetők, olyan az ország is.