Lakiteleken ülésezik a Csemadok országos tanácsa

Lakitelek |

<p>A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) országos tanácsa, Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének a vendégeként szombaton és vasárnap Lakiteleken ülésezik.</p>

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke az MTI-nek elmondta: a magyar kormány támogatása nélkül a felvidéki magyarság legnagyobb társadalmi egyesülete nem tudna működni, mert Szlovákiában működési támogatást nem kapnak. Ezért is fontos, hogy a magyar kormány által támogatott kiemelt intézmények között szerepel az egyesület - tette hozzá. A Csemadoknak több mint 50 ezer tagja van. Néhány kivételtől eltekintve, minden olyan településen, ahol magyarok élnek, van szervezete - érzékeltette a szlovákiai magyarok szervezetének beágyazottságát a Felvidéken. A Csemadok programja a magyar nyelv és a hagyományok ápolását, a magyar nemzethez való tartozás erősítését jelenti, amely befogad minden felvidéki magyart - mondta. Fontosnak nevezte, hogy a szervezetben mindenki megtalálja a számítását. A Csemadok elnökének szavai szerint "a felvidéki magyarság nincs jó szellemi kondícióban", összehasonlítva a Kárpát-medence máshol élő magyar közösségeivel. "A rendszerváltás után sem vagyunk mi, felvidéki magyarok a jelenlegi szlovákiai helyzet győztesei" - fogalmazott, hozzátéve: ezért nagy szükség van arra, hogy a civil közösség hatékonyan vegyen részt helyi és országos szinten is a közéletben.  A szervezet célként fogalmazta meg, hogy a következő parlamenti választásokon a felvidéki magyarságnak hatékonyabb képviselete legyen a szlovák parlamentben - fűzte hozzá. A Csemadok elnöke közösségépítő erőnek nevezte, hogy "méltó helyen, az egykori lakiteleki találkozó szellemiségét tükröző" környezetben ülésezhetnek. Lakitelekről mindenki tudja, hogy mit jelent a rendszerváltozásban, mit jelent a Kárpát-medence magyarságának összekovácsolásában - jegyezte meg. Bárdos Gyula emlékeztetett arra, hogy Lezsák Sándor, aki a külhoni magyarok nagy barátja és segítője, már 45 évvel ezelőtt, a Lakiteleki Művelődési Házban felvidéki irodalmi estet szervezett a legnevesebb szlovákiai magyar írók és költők részvételével. Lezsák Sándor köszöntője után ismertette a Lakiteleki Népfőiskola történetét, a kollégiumok munkáját, valamint a kiemelt kormányzati beruházásként induló fejlesztéseket. Elmondta, hogy a Kárpát-medencei magyar értékeket feltáró program keretében a Felvidéken is megkezdődik a munka, amelyhez a Csemadok szakmai támogatására is számítanak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?