Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter lemondása még nem zárult le – erről Bugár Béla, a Híd elnöke beszélt a TASR hírügynökségnek.
Lajčákot leváltják, aztán kinevezik
Bugár elmondta, a koalíciós pártok megállapodása értelmében Andrej Kiska államfő rövidesen elfogadja Miroslav Lajčák lemondását, ugyanakkor Peter Pellegrini (Smer) kormányfő javaslatára azonnal ismét kinevezi. Így Lajčák harmadszor fogja átvenni a külügyminiszteri megbízói levelét. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, azt Bugár nem árulta el.
Lajčák a parlament decemberi ülésszaka alatt nyújtotta be lemondását, mert a plénum elutasította Szlovákia részvételét az ENSZ globális migrációs csomagjának végrehajtásában. A kormánykoalíció abban sem volt egységes, hogy Szlovákia részt vegyen-e a marrákesi nemzetközi konferencián, ahol a tagállamok megszavazták az egyezményt. Az SNS élesen bírálta a minisztert, a Híd és Lajčák a konferencián való részvétel fontosságát hangsúlyozta. A Smer sem állt ki minisztere mellett, a párt több képviselője és Peter Pellegrini kormányfő is kategorikusan elutasította a konferencián való részvételt. A dokumentum kidolgozásában egyébként Lajčák is részt vett az ENSZ-ben. A Híd azért is állt ki mellette, mert Bugárék szerint Lajčák nélkül megváltozhat az ország külpolitikai irányultsága. Távozását az államfő sem támogatta, Andrej Kiska időt kért a lemondás elfogadására.
Lajčák azután maradt a tárca élén, hogy Robert Ficótól, a Smer elnökétől és Pellegrini kormányfőtől garanciát kapott: marad Szlovákia nyugati külpolitikai irányultsága. Döntését Kiska tudomásul vette. (TASR, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.