Lajčák: Nem fenyeget az a veszély, hogy az Isztambuli Egyezmény részesei leszünk

Miroslav Lajčák
Pozsony |

„Nem fenyeget az a veszély, hogy az Isztambuli Egyezmény részesei leszünk” – közölte a szerdai kormányülésen Miroslav Lajčák külügyminiszter (Smer-jelölt). Hozzátette, a dokumentum ratifikációja 2011 óta nem került sor.

Arra a kérdésre, hogy miért pár nappal a parlamenti választás előtt foglalkoznak ezzel a témával, Lajčák azt felelte, hogy „a lakosság egy részének érzéseivel foglalkoznunk, melyeket semmiképpen sem szabad alábecsülni”. Lajčák szerint nem kellene az ügyet túldramatizálni.

Lajčák szerint Szlovákia nem lesz részese az Isztambuli Egyezménynek. Hozzátette, támogatja a tényszerű és racionális vitákat. 

Peter Pellegrini, miniszterelnök (Smer) a három legfőbb közjogi méltóság hétfői találkozóján arra kérte Zuzana Čaputová köztársasági elnököt, jogosítsa fel a kormány képviselőjét, hogy visszavonhassa az Isztambuli Egyezmény ratifikációs szerződésének aláírását. Az elnök asszony azt javasolta a kormányfőnek, ha a kormánynak kétségei vannak afelől, hogy az egyezmény összeegyeztethető-e Szlovákia jogi és erkölcsi normáival, forduljon az Alkotmánybírósághoz. Hozzátette, ha csatlakoznak, ha nem az Isztambuli Egyezményhez, ha a döntést az alkotmány által előírt módon fogják meghozni, rábólint a többség akaratára. Ez azonban szerinte eddig nem történt meg.

Andrej Danko, a parlament elnöke kijelentette, hogy az Isztambuli Egyezmény alkotmányellenes, ezért nem lehet része Szlovákia jogrendjének. Nem látja értelmét, hogy foglalkozzon vele az Alkotmánybíróság. Az államfő szerinte az új kormányra vár, mely ratifikálja az egyezményt.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?