Lajčák lemond, ha bárki bebizonyítja, hogy törvényt sértett

Pozsony |

<p>Miroslav Lajčák külügyminiszter az Evka-ügyet élete legabszurdabb helyzetének nevezte, szerinte a sikeres szlovák EU-s elnökség elleni támadásról van szó.</p>

„Ha valaki bebizonyítja, hogy törvényt sértettem, vagy etikai szempontból hoztam olyan döntéseket, melyen nem összeegyeztethetők ezzel a funkcióval, akkor nem vagyok hozzáragasztva a székhez, elmegyek“ - mondta Lajčák a mai sajtótájékoztatóján.

Miroslav Lajčák külügyminiszter elutasítja Zuzana Hlávková vádjait. A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem lépte túl a szlovák EU-s elnökségre szánt 70 millió eurós költségvetést, sőt, még spórolt is belőle. Lajčák – Ficoval egyetértésben – azt gondolja, hogy az egész akció csak egy támadás a szlovák elnökség ellen.

A külügyminiszter elmondta, hogy felkérte az illetékes hivatalokat, hogy világítsák át az SK PRES-hez köthető közbeszerzéseket, melyekből szerint 64 van, nyolc milliós értékben. Lajčák elmondta, hogy a kulturális rendezvényekre két millió eurót költöttek, vagyik a kötségvetés három százalékát. Ebből 250 rendezvény született 30 országban. A négy fő rendezvény állítása szerint mások szervezték, ami szerinte eleve kizárja, hogy a megrendeléseket valakinek odajátszották.

Lajčák elismerte, hogy a szlovák elnökség logóját bemutató gálaesten fellépő művészeket a külügyminisztérium költségvetéséből fizették ki. A 26 művész 32 ezer eurót kapott. Lajčák nem akarta nyilvánosságra hozni a számokat, hogy ellenük „ne kezdődjön lincselés“. A logót azért mutatták be egy ilyen esten, mert a sajtótájékoztatót szerinte senki nem vette volna észre.

Arra a vádra, miszerint a minisztérium dolgozóinak is a nézőtéren kellett ülni, hogy feltöltsék a gyors szervezés miatt üresen maradt helyeket, Lajčák azt mondta: ezt így tervezték.

Lajčák elutasítja, hogy Ťapákovát a miniszterelnök küldte, és a Hlávkovával való párbeszédet saját bevallása szerint máskép írná le, mint az a blogban megjelent.

(TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?