Lajčák: az elnökség csúcsa volt a pozsonyi csúcs

Pozsony |

<p>Összességében zökkenőmentesen, problémák nélkül zajlott Szlovákia féléves, soros elnöksége az Európai Unió Tanácsában. A szlovák politikusok és Brüsszel elégedettek, ám a legfontosabb kérdésben, a közös menekültpolitika elfogadásában nem történt előrelépés.</p>

Miroslav Lajčák külügyminiszter hétvégi értékelőjében azt mondta, jó érzésekkel adják át a stafétát Máltának, melynek elnöksége januárban kezdődik. „Fantasztikus, pozitív tapasztalat volt” – mondta a szlovák diplomácia vezetője, aki szerint konkrét, mérhető eredményekkel zárult a szlovák elnökség. Véleménye szerint vannak olyan eredmények is, melyek ugyan nem mérhetőek, ám nem kevésbé fontosak, például az, hogy a szlovák diplomaták, miniszterek és kormánytagok az utóbbi fél évben nagy tiszteletet harcoltak ki maguknak.

A pozsonyi csúcs

A legfontosabb eredménynek a pozsonyi csúcstalálkozót, és az úgynevezett „pozsonyi folyamatot” tartja, mely Máltán és Rómában folytatódik majd a jövő évben. Sikernek nevezte az Európai Határ- és Parti Őrség működésének elindulását és a párizsi klímaszerződés könnyű és zökkenőmentes ratifikálását is. Hasonlóan pozitívan értékelte az elnökséget Ivan Korčok, a területért felelős kormánymegbízott, aki a roaming 2017. július 1-től várható eltörlését emelte ki, és sikernek nevezte a 2017-es uniós költségvetés elfogadását is. A kormánymegbízott szerint sikerült leválasztani a brexitet a szlovák elnökségről, így az nem árnyékolta be azt.

A szlovák elnökséget Andrej Kiska államfő is pozitívan értékelte – szerinte Szlovákia nagyon tisztességesen állt hozzá a lebonyolításhoz, és annak ellenére, hogy nehéz időszakban, a brexit idejében vette át az elnökséget, emelt fővel adja át a stafétát.

A szlovák elnökségtől egyébként az európai válságok miatt nem vártak túl sokat – mondta a Sme napilapnak Agata Gostynska-Jakubowska, a brit Európai Reformközpont (CER) kutatóintézet szakértője. Sokan attól tartottak, hogy a szlovák elnökség elfoglult lesz, elsősorban a kormány migrációhoz való hozzáállása miatt. Fico azonban nézeteit nem erőltette túl feltűnően Brüsszelben – és bár sikerült elodáznia a vitát a menekültek elosztási mechanizmusáról, megoldási javaslatát a rugalmas szolidaritásról nem tudta átültetni – tette hozzá a lapnak nyilatkozva Radko Hokovský, az Európai Értékek agytröszt munkatársa.

Rugalmas szolidaritás

A közös menekültpolitika megoldatlanságát tartják a legnagyobb problémának európai uniós képviselők is. Ivan Štefanec (KDH) szerint nem sikerült elfogadtatni a szeptemberi, rendkívüli pozsonyi csúcstalálkozó ismertetett szlovák javaslatot, az úgynevezett rugalmas vagy hatékony szolidaritást. Ez alatt Robert Fico mniszterelnök azt értette, hogy minden tagállam olyan formában járulna hozzá a menekültválság megoldásához, ahogyan az neki a legjobban megfelel. Megszüntetné a kötelező kvótamechanizmust, amely tavalyi elfogadása óta nem működik, vagyis nem kötelezné a tagállamokat bizonyos, minimális számú menekült befogadására sem.

Monika Flašíková-Beňová, a Smer EP-képviselője, aki az utóbbi időben élesen bírálta pártját, úgy véli, Szlovákia jól teljesített. Ugyanakkor ő is azt emelte ki, hogy a menekültválság megoldására tett szlovák javaslatot nem fogadták el a tagállamok. Beňová szerint azzal, hogy januártól Málta veszi át az elnökséget, amely a menekültválság egyik frontországa, várható, hogy újra előtérbe kerülnek a kvóták. Pozitív tapasztalatnak tartja azonban azt, hogy a szlovák politikusok felfedezték az uniót. „Egy működőképes mechanizmusként látták, olyannak, ami nélkül nem működhet az ország. Remélem, hogy ez január 1-je után is így marad” – tette hozzá Flašíková-Beňová. (Sme, SITA, TASR, fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?