Kuciak munkáját is folytatná az Európai Parlament adócsalások ellen alakult új bizottsága

Kuciak
Brüsszel/Pozsony |

Csütörtökön, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén jóváhagyták annak az új munkacsoportnak a létrehozását, amely a szlovák európai parlamenti képviselő, Ivan Štefanec (KDH), és cseh kollégája, Luděk Niedermayer nevéhez fűződik. Mindketten az Európai Néppárt (EĽS) frakciójába tartoznak. 
 

Štefanec a TASR-nek elmondta, hogy a pénzügyi bűncselekmények és adócsalások ellen alakult új bizottság célja, hogy az adózás kijátszásával kapcsolatos ügyekkel foglalkozzon Európában.

Hozzátette: Az Európai Parlament tiszteletben tartja a tagállamok szuverenitását az adózás területén, ugyanakkor támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek a jobb információcserét biztosítják a tagállamok között, vagyis amelyek azt segítik, hogy az adóhivatalok kommunikáljanak egymással, és így felfedhessék a rendszernek azokat a hiányosságait, amelyeket az adócsalók kihasználnak. Továbbá azt próbálják elérni, hogy a vállalkozók ott fizessenek adót a nyereségükből, ahol azt a nyereséget megtermelték. 
 

Štefanec elismerte, hogy az új bizottság létrehozása Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya Martina Kušnírová meggyilkolásával is összefügg, mivel Kuciak adócsalással kapcsolatos ügyeken dolgozott. Az Európai Parlamentben Ján Kuciak megkezdett munkáját is folytatnák. „Ezért azt javasoltuk, hogy kerüljenek a bizottság napirendjére azok az adócsalásokkal kapcsolatos ügyek is, amelyekkel a meggyilkolt Kuciak foglalkozott“ – magyarázta Štefanec.

Štefanec arra hívta fel a figyelmet, hogy az EP-képviselők a szlovák újságíró meggyilkolását a tavaly meggyilkolt máltai oknyomozó újságíró, Daphne Caruana-Galizia esetéhez hasonlítják, aki korrupciós ügyekkel foglalkozott. Štefanec nem zárta ki, hogy az új bizottság a máltai helyzetet is vizsgálni fogja. 

Az új bizottság 15 tagból fog állni, illetve 15 helyettesből. Az EP minden politikai frakciója javasolhat tagokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?