KRONOLÓGIA

. 1943 eleje
Beneš és a londoni emigráns kormány a magyar nemzetiségű lakosság kitelepítésének konkrét követelésével egészíti ki programját. A vád és az indok: a magyar kisebbség, hasonlóan a szudétanémetekhez, aktívan részt vett az első Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásában.
. 1944.

. 1943 eleje

Beneš és a londoni emigráns kormány a magyar nemzetiségű lakosság kitelepítésének konkrét követelésével egészíti ki programját. A vád és az indok: a magyar kisebbség, hasonlóan a szudétanémetekhez, aktívan részt vett az első Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásában.

. 1944. május 11.

Gottwald, a Cseh Kommunista Párt főtitkára Moszkvában tartott beszédében megemlíti, hogy az új Csehszlovákia területéről a magyar nemzetiségűeket el kell távolítani.

. 1945. február 16.

Beneš elnök rádióbeszédében kijelenti, hogy „elő kell készíteni németjeink és magyarjaink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz németek és magyarok nélkül...”

. 1945. április 5.

Kassán nyilvánosságra hozzák a koalíciós kormány programját, amely Kassai Kormányprogram néven vált ismertté. Nemzetiségi szempontból elsősorban a csehszlovákiai magyarságot érintve figyelemre méltó ennek VIII. fejezete, melyben a következők olvashatók:

„a.) A csehszlovák állampolgárságot csak azoknak a magyar nemzetiségű lakosoknak hagyják meg, akik antifasiszták voltak, részt vettek a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott ellenállási mozgalomban, vagy pedig üldözték őket a köztársasághoz való hűségükért.

b.) Az összes többi magyar nemzetiségű lakos csehszlovák állampolgárságát törlik, és lehetővé teszik számukra az optálást (jog két állampolgárság között választani), amikor is minden kérvényt egyedileg vizsgálnak meg.

c.) Azokat a magyarokat és németeket, akiket majd elítélnek a köztársaság vagy más nemzetek ellen elkövetett bűncselekmények miatt, nemcsak hogy megfosztják állampolgárságuktól, hanem örök időkre ki is utasítják a köztársaságból, hacsak nem sújtják a legsúlyosabb büntetéssel.”

. 1945. május 25.

A Kassai Kormányprogram célkitűzései megvalósítása jegyében a Szlovák Nemzeti Tanács kiadta 44/1945. számú rendeletét, amelynek értelmében azonnali hatállyal el kell bocsátani állásukból a magyar nemzetiségű közalkalmazottakat. Május 31-ével leállították a magyar nemzetiségű nyugalmazott közalkalmazottak nyugdíjának folyósítását.

. 1945. június 21.

A 12/1945. számú elnöki dekrétum értelmében az elkobzott német és magyar földbirtokokat csakis cseh, szlovák vagy más szláv nemzetiségű igényelheti.

. 1945. augusztus 2.

Beneš kiadta azt a hírhedt köztársasági elnöki alkotmánydekrétumot, amelyet a törvénytárban 33-as sorszámmal hirdettek ki. Eszerint azok a német és magyar nemzetiségű állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom szerint német vagy magyar állampolgárságot szereztek, a megszerzés napjával elvesztették csehszlovák állampolgárságukat. A kollektív felelősségre vonás elve alapján kiadott elnöki dekrétum 1945. augusztus 10-én lépett hatályba, s ettől a naptól kezdve a magyarság jogilag is hontalanná vált.

. 1945. december 3– 6.

Gyöngyösi János magyar külügyminiszter tárgyalásokat folytat Vladimír Clementis külügyi államtitkárral, aki ragaszkodott a csehszlovákiai magyarok helyzetének végleges rendezéséhez. Gyöngyösi határozottan elutasítja az a tervet, amely az egyoldalú kiutasításokra vonatkozik, és a lakosságcserére is csak abban az esetben hajlandó, ha a csehszlovák kormány az ott élő magyar nemzetiség emberi, polgári és kisebbségi jogait biztosítja „a jelenre és jövőre” vonatkozólag is.

. 1946. február 27.

A két kormány képviselői Budapesten aláírták a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezményt.

. 1946. június 17.

A hírhedt reszlovakizációs rendelet kibocsátása. A Belügyi Megbízotti Hivatal 1946. június 17-i hirdetményében elrendelte a lakosság reszlovakizálását, amely szerint szlovák nemzetiségűnek jelenthetik magukat azok a személyek, akik az 1930-az népszámlálás alkalmával szlovák nemzetiségűnek jelentkeztek, valamint azok, akik ilyen nemzetiségűnek érzik magukat és szlovák, cseh vagy más szláv származásúak. (Az 1946. július 25-i záró összegezés szerint Szlovákiában összesen 352 038 magyar kérte reszlovakizálását.)

. 1946. november 19.

Megkezdődik és 99 napig tart az ún. munkaerő-toborzás, melynek keretén belül az általános munkakötelezettségről szóló 88/1945. számú rendelet alapján a magyar lakosság egy részét Csehországba deportálták. Az áttelepítettekkel úgy bántak, mint a háborús bűnösökkel. (393 községéből 9610 magyar családot, 46 640 személyt telepítettek át a cseh országrészekbe.)

. 1947. február 10.

Párizsban aláírták a csehszlovák–magyar békeszerződést, melynek létrejöttével már semmi sem állt útjában a lakosságcserének, amely 1947. április 11-től 1948. december 22-ig tartott. A kijelölt magyarok száma 105 047 volt, a kitelepített szlovákiai magyarok száma 89 660 volt. Magyarországról 1948. december 22-ig 73 273 szlovák települt át önként.

. 1948. december 22.

Befejeződik az ún. lakosságcsere. Csehszlovákiából tolsóként Krieck György családja távozott Léváról.

. 1949. április 16.

Ezen a napon írták alá a csehszlovák–magyar baráti, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést.

. 1949. július 27.

A Csorba-tói egyezménnyel rendeződnek a két állam közti vitás vagyonjogi kérdések.

. 1954. április 8.

Érvénytelenítették a reszlovakizációs nyilatkozatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?