Krónikus az orvoshiány

<p>A fiatal orvosok elvándorlása már veszélyezteti az egészségügyi ellátást. A távozó friss diplomások közül a legtöbb orvos, szakemberek szerint hamarosan nem lesz, aki gyógyítson.</p>

A Pénzpolitikai Intézet (IFP) elemzése szerint 2010 és 2013 között több mint 550 frissen végzett orvos hagyta el Szlovákiát. Több száz orvosra lenne szükség, körzeti orvosokból, vagyis a felnőtt-, illetve gyerekorvosokból a legnagyobb a hiány. Sok körzetben már üresen áll a rendelő, és rendkívül magas a vidéken dolgozó körzeti orvosok életkora.

Az egészségügyi minisztérium igyekszik megoldást találni. Az általános felnőtt- és gyerekorvosok képzését segítő rezidensprogramot még Zuzana Zvolenská miniszter idejében, vagyis mintegy 3 éve indította el a tárca. „Jelenleg az általános és gyerekorvosok körében tapasztalható hiányt próbáljuk megoldani képzéssel, az első résztvevők a 3 éves képzést követően idén októberben és novemberben végeznek” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A tanulmányai alatt a programban részt vevő orvos kötelezi magát, hogy a képzés után Szlovákiában fog dolgozni.

Pásztor László szerint a program jó ötlet, de a kivitelezéssel gond van. „A megvalósítás lassú, nem elégséges, és egyelőre csak a háziorvosokra és a gyerekorvosokra vonatkozik – mondta lapunknak a Magánorvosok Társulásának (ASL) tiszteletbeli elnöke. – A programban képzett orvosok száma is alacsony, már most 7–800 orvosra lenne szükség.” Jelenleg mintegy 180 orvos vesz részt a programban. További gond, hogy egyelőre csak képezik a háziorvosokat, a munkájukhoz nem teremtik meg a feltételeket. Emellett még mindig érvényesül az óriási szívóhatás, hiszen Angliában, Hollandiában, Németországban több ezer orvosra tartanak igényt, a fizetések 5–7 ezer eurónál kezdődnek, és kiválóak a feltételek.

A minisztérium tervezi a program kibővítését a szakorvosokra is. „Elemezzük, hogy milyen orvosi szakokat milyen gyorsan kell megerősíteni” – írta lapunknak Zuzana Eliášová.

Pásztor szerint már most tudni lehet, hogy például endokrinológusokból és reumatológusokból néhány éven belül óriási hiány lesz. „Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egy jó szakorvos képzése 5–10 évig tart” – tette hozzá Pásztor. Szerinte nem úgy látszik, mintha a minisztérium valóban komolyan foglalkozna a problémával. „10–15 év múlva nem lesz, aki kezeljen bennünket” – véli a szakember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?