Krajčí szerint jövő héten már akár 1500-nál is több lehet a napi új fertőzöttek száma

Marek Krajčí
Pozsony |

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter úgy véli, a következő napokban jelentősen megnő majd az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában. 

Krajčí szerint a hazai járványhelyzet egyáltalán nem stabilizálódott, így várakozásai szerint az egy nap alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma akár az 1 500-at is túllépheti a jövő hét folyamán. 

A miniszter úgy véli, a jelenlegi járványügyi intézkedések nem elegendőek, amennyiben az emberek nem mondanak le a szocializációról, a koronavírus a továbbiakban is gyorsan terjedhet. Az ún. reprodukciós szám 1,43 – ami azt jelenti, hogy egy fertőzött átlagosan ennyi embernek adja tovább a kórokozót. 

A járvány által leginkább sújtott régiók között többek közt az északi területek, így az Árvai járás szerepel, de szinte az egész országban sok a fertőzött személy. Több járásban, így például a Nagykürtösiben és a Tőketerebesiben, az elvégzett tesztek több mint 30 százaléka, de néhol 50 százaléka is pozitív volt.

Krajčí szerint a családi ünnepségek, esküvők tudnak fertőzésgócként működni. Ján Mikas országos-tisztifőorvos ugyanakkor nem tudja elképzelni, hogy az érintett régiókat karanténba zárnák.

Mint mondta, a járvány gyorsabban terjed Szlovákiában, mint Magyarországon vagy Ausztriában. 

„Utolértük és meg is előztük őket” – fogalmazott a tárcavezető a járványbizottság pénteki ülését követően.

A miniszter szerint az európai országok közül Csehországban a legsúlyosabb a vírushelyzet, de Lengyelországban is megugrott a fertőzöttek száma

A kórházban kezelt betegek száma 191-ről 324-re nőtt. A legtöbben Zsolna, Trencsén és Kassa megyében szorulnak kórházi ellátásra. 

Nőtt a fertőzöttek száma a 65 év felettiek körében is, október 7-ig összesen 879 veszélyeztetett korosztályúnál azonosították a vírust. A legtöbbet közülük továbbra is Eperjes megyében.

Csütörtökön ismét rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma: 1 184 újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Szlovákiában, az igazolt fertőzöttek száma ezzel 16 910-re emelkedett. A laboratóriumokban 10 136 mintát teszteltek.

(mr, czg, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?