Krajčí: Január közepétől a szociális otthonokban is megkezdődhet az oltás

Marek Krajčí

Január 18-tól megkezdődhet a koronavírus-vakcinával történő oltás a szociális otthonokban – jelentette ki Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter a kormány szerdai ülése előtt.

Az egészségügyi tárca úgy véli, azok, akik az ország működése szempontjából a kritikus infrastruktúrában dolgoznak, a vakcináció során nem élvezhetnének előnyt az idős emberekkel szemben.

A kormány ülésén Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter is részt vesz, aki bár továbbra is kétoldali tüdőgyulladással küzd, nem fertőz többé, és mint mondja, elegendő ellenanyag képződött a szervezetében. A tárcavezető tájékoztatása szerint eddig mintegy ötven önkormányzat kérte a hadsereg segítségét az elkövetkezendő országos teszteléshez.

Naď nem érti, az SaS párt miért ellenzi a tömeges tesztelést, hiszen a kormány hétfői online ülésén részt vett Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter is, aki akkor támogatta az ötletet.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő az országos tesztelés miatt őt ért bírálatokkal kapcsolatban elmondta, nem lehet hazudni az embereknek azt illetően, hogy tömeges tesztelés nélkül képesek vagyunk az emberek tömeges beoltatására. „Azt állítani, hogy az út a tömeges vakcinálás, nem pedig a tömeges tesztelés, hazugság” – mondta Matovič azzal, hogy az egész országban kritikus a helyzet.

A kormányfő végső soron ismét kritizálta Sulíkot, amiért késlekedett az antigéntesztek beszerzésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?