Közgyűlésen találkoznak a Híd tagjai

Közgyűlésen találkoznak a Híd kormánypárt tagjai szombaton Pozsonyban. Fő témák a kormány tagjaként elért eredmények és a választások előtti programprioritások lesznek. Megemlékeznek a párt alapításának tizedik évfordulójáról is. Erről Debnár Klára, a Híd szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget csütörtökön. Bastrnák Tibor frakcióelnök elmondása szerint a gyűlésen az elnökség minden tagja és a párt más fontos képviselői is jelen lesznek.

Egy átlagos kongresszus lesz, melyen kiértékeljük majd a párt eddigi tevékenységét, és beszélni fogunk a jövőbeni stratégiáról is

– mondta Bastrnák. Hozzátette: a pártban már régóta szó van arról, hogyan motiválják a fiatalabb párttagokat. A gyűlésen azt is megvitatják majd, hogy felajánlanak-e nekik helyeket az elnökség soraiban.

Bastrnák cáfolta azokat az információkat, melyek szerint a közgyűlésen nem fog részt venni a párt néhány prominens tagja. Állítása szerint Gál Gábor igazságügy-miniszter az egyetlen, aki talán nem fog eljönni egészségügyi okok miatt. A frakcióvezető azt is tagadta, hogy viták lennének vagy feszült lenne a légkör a párt vezetésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?