Komárom. Fennállásának egy éve alatt a Pro Patria 2000 Alap 2,87 millió korona értékben nyújtott támogatást a régió több mint 40 intézményének.
Követendő példa lehet
A zömében vállalkozók, közéleti személyiségek azzal a céllal hozták létre a Pro Patria 2000 Alapot, hogy elősegítse a régió felemelkedését. Varga Ferenc, a kuratórium tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy magánalapról van szó, és ez a forma tájainkon még kuriózumnak számít. Ugyanakkor szerinte más régiókban is követendő példa lehet. „Első évben az volt az egyik legfontosabb feladatunk, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek tevékenységünkről – mondta Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere, a kuratórium elnöke. – Úgy érzem, ez sikerült is, hiszen a régión belül az alap neve inkább bekerül a köztudatba. Külső támogatóink köre is bővül, és természetesen mi is folyamatosan pályázunk. Ezekben a napokban arra szeretnénk kérni az itt élőket, hogy jövedelemadójuk egy százalékát ajánlják fel. Az eddigi tevékenységünk bizonyítja, hogy nemes célokra fordítjuk a befolyó pénzt.” Az ünnepség végén újabb ajándékátadásra került sor: a Szlovákiai Nőszövetség járási szervezete 25 ezer korona értékű fénymásolót, a komáromi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztálya 50 ezer korona készpénzt kapott a Pro Patria 2000 Alaptól, három fiatal sportoló, Kürty Karin, Pepo Patrik és Škuliba Dániel egy-egy kerékpárt vehetett át a kuratórium elnökétől. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.